Pesti Srácok

Erdogan: Törökország konkrét támogatást vár a NATO-tól és minden szövetségestől

Erdogan: Törökország konkrét támogatást vár a NATO-tól és minden szövetségestől

Mivel Törökország az egyetlen NATO-tagország, amely farkasszemet néz az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel és 3,7 millió szíriai menekültnek nyújt biztos menedéket a konfliktus kezdete óta, Ankara az elszenvedett veszteségek okán konkrét támogatást vár a katonai szervezettől és minden szövetségestől - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan hétfőn Brüsszelben.

A török elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, a korábbinál nagyobb erőfeszítésekre van szükség a szíriai helyzet megoldása érdekében, amely kihívással Törökország már kilencedik éve néz szembe. Emlékeztetett arra, Törökország Szíriával közös határa egyben a NATO délkeleti határa is, ami azt jelenti, hogy a szíriai konfliktus nemcsak a régióra, hanem egész Európára veszélyt jelent biztonsági és humanitárius szempontból egyaránt. Szavai szerint elengedhetetlen, hogy minden szövetséges tagállam szolidaritást mutasson Törökországgal megkülönböztetés, politikai feltételek és késedelem nélkül.

Képtelenségnek nevezte továbbá, hogy egy szövetséges, szomszédos ország Törökországot jelölje meg az illegális migráció egyetlen felelőseként. Ankara nem fogja megengedni, hogy ez az állam "igazságtalan haszonszerzésre" használja fel a jelenleg kialakult helyzetet - tette hozzá. A NATO főtitkára beszédében a szíriai konfliktusra utalva rámutatott: egyetlen szövetséges sem szenvedett annyit terror támadásoktól, mint Törökország, és nincs még egy ország, amely annyi menekültet fogadott volna be. Stoltenberg aláhúzta, ennek okán a NATO továbbra is számos intézkedéssel támogatja a szíriai fenyegetéseknek leginkább kitett Törökország védelmét. Elmondta, hogy a szíriai kormányerők és az orosz hadsereg nemrégiben indított támadásai a helyi lakosság menekülését eredményezték.

PestiSracok facebook image

- mondta. A főtitkár ezzel összefüggésben aggodalomra okot adónak nevezte a görög-török határon kialakul helyzetet, és reményét fejezte ki, hogy megnyugtató eredményt hoznak a rendezés érdekében tervezett magasszintű megbeszélések Ankara és az Európai Unió között.

A török elnök a nap folyamán többek közt Charles Michellel, az Európai Tanács, illetve Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal a migrációs nyomásról és a szíriai helyzetről. Görögország egy hete arról számolt be, hogy előző hétvégén csaknem tízezer bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson. Négy év óta - az EU és Törökország egyezségének megkötése, és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta - nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott az EU területére jutni. Az új migránshullám oka, hogy Törökország másfél hete úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.