Pesti Srácok

Fürdőben, patikában és romkocsmában is jártak a fertőzött diáklányok Budapesten

null

A vírus bekerült a visegrádi négyek területére, ezért ezek az államok egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a jövőben – jelentették be szerdán a térség miniszterelnökei a prágai csúcstalálkozójuk után. Orbán Viktor kijelentette, hogy összehangolták a kormányok tevékenységét népegészségügyi téren, és hogy Magyarországon folyamatosak a szűrések és az ellenőrzések.

A Széchenyi fürdőben, palacsintázóban, patikában és romkocsmában is jártak azok a diáklányok, akik Budapestről utaztak tovább Prágába, ahol kiderült: közülük hárman megfertőződtek az új típusú koronavírussal – derült ki az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egy négyfős társaságról volt szó, akik két napot töltöttek a fővárosban. Ketten közülük Csehországban betegedtek meg, egyikük pedig jelenleg Dániában van. Ő haza akart utazni az Egyesült Államokba, de Dániában feltartóztatták. A negyedik lány nem kapta el a vírust. A diáklányok a Flixbus járatával érkeztek a magyar fővárosba. Müller Cecília azt mondta, hogy még nem kapták meg az utaslistát. Ugyanezzel a társasággal utaztak tovább, és a tisztifőorvos elmondta, hogy a nemzetközi előírásoknak megfelelően a fertőzöttektől két-két ülésnyi távolságra ülőket fogják ellenőrizni.

PestiSracok facebook image

– reagált a busztársaság az origo.hu érdeklődésére. Jelezték azt is: nincs arról információjuk, hogy a Csehországban karanténba helyezett személyek között lenne olyan munkatársuk, aki érintett.

Az Origo információi szerint a diákok a Budapesten belül gyalog közlekedtek jártak romkocsmában, palacsintázóban, patikában és még a Széchenyi fürdőben is. A tisztifőorvos azt mondta, hogy a fürdőben rendkívüli fertőtlenítést rendeltek el, és emelték az úszómedence klórszintjét is; a 36-38 fokos gyógyvízben nem él meg a vírus. A lányok a belvárosban szálltak meg, de a tulajdonossal nem érintkeztek, a kulcsot borítékban kapták meg. A népegészségügyi szakemberek a lakást azóta már ellenőrizték.

Müller Cecília. Fotó: MTI

– hangsúlyozta Müller Cecília.

Magyarországon eddig 230 vizsgálatot végeztek el, valamennyi negatív eredménnyel zárult, tehát továbbra sincs koronavírusos személy – hangzott el a szerdai tájékoztatón, ám azóta a helyzet változott: a friss hírek szerint Magyarországon két koronavírusos iráni állampolgár tartózkodik.

Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt mondta, hogy folytatják az ellenőrzéseket a határokon: a közúti átkelőhelyeken eddig 413 embert, a repülőtereken pedig 5405 embert ellenőriztek. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt kéri az emberektől, hogy elsőként mindenki az információs oldalt keresse fel, és ha itt nem kap választ a kérdéseikre, csak akkor hívják fel az ügyeleti központ telefonszámait. A 06-80-277-455, illetve a 06-80-277-456 ingyenesen hívható telefonszámokra eddig 2347 hívás érkezett, a [email protected] címre pedig 748 megkeresés futott be.

Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár azt közölte, hogy jelenleg öt országban összesen 12 magyar van karanténban. A Lombardiában rekedt kamionossal kapcsolatban azt mondta, hogy az olasz hatóságok közlése alapján elképzelhető, hogy március 9-én feloldják a karantént, így hazatérhet. A férfi jól van. Spanyolországban, egy szállodakomplexumban egy idős házaspár és egy háromfős család van egy kiskorúval, eredetileg mindannyian múlt héten jöttek volna haza. Az idős párnak beszerezték és eljuttatták a szükséges gyógyszereiket. Menczer Tamás a Tenerifén rekedt magyarokkal kapcsolatban azt mondta: vizsgálják, hogyan tudnák őket hazaszállítani. A spanyol hatóságok szerint azonban elképzelhető, hogy előbb feloldják a karantént, mint ahogy haza tudnák őket hozni. Türingiában egy magyar jogászhallgató lány került karanténba, mert korábban együtt kávézott egy személlyel, aki később elkapta a fertőzést. Ő nem hagyhatja el a kollégiumi lakását, de jól van, tünetmentes, folyamatosan tartják vele a kapcsolatot. Ha továbbra is tünetmentes lesz, március 10-én, vagy 11-én elhagyhatja a szállását. Japánban az a három magyar tartózkodik, akik a Diamond Princess óceánjáró hajón dolgoztak – egy zenész testvérpár és egy felszolgáló. Egyikük tesztje még korábban pozitív lett, így őt kórházban tartják megfigyelés alatt; jól van, tünetmentes. A másik két személy egy karanténszálláson van. Kínában konzuli regisztráció szerint 179 magyar tartózkodik. Közülük 20-an a legfertőzöttebb tartományokban, a karantén alá helyezett Hupej tartományban pedig ketten. Dél-Koreában 36 magyarról tudnak.

A visegrádi négyek egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a jövőben – jelentették be szerdán a térség miniszterelnökei a prágai csúcstalálkozójuk után. A lengyel kezdeményezésre létrejött tanácskozás legfőbb témája a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásával kapcsolatos időszerű kérdések megvitatása volt.

– mondta a magyar kormányfő. Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy összehangolták a kormányok tevékenységét népegészségügyi téren, és hogy Magyarországon folyamatosak a szűrések és az ellenőrzések.

Portálunk azóta hírt adott róla, hogy Magyarországon két iráni állampolgárról derült ki, hogy koronavírussal fertőzöttek.

Forrás: origo.hu, pestisracok.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.