Pesti Srácok

Harmadolta a járvány a Momentum népszerűségét

Harmadolta a járvány a Momentum népszerűségét

A Momentum Mozgalom március eleji nyolcszázalékos támogatottsága a teljes népesség körében három százalékra csökkent – derült ki a Publicus Intézetnek a Népszava számára készített, a hétvégén publikált közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint, míg a Fidesz népszerűsége és a járványellenes intézkedések hatására a kormányba vetett bizalom nőtt, addig a Fekete-Győr András vezette, parlamenten kívüli ellenzéki pártot kedvelő biztos szavazók tizenkét százalékos aránya a harmadára apadt. A látványos, az ellenzéki térfélen is egyedülálló visszaesésnek több oka lehet, például az, hogy a Momentum beállt a balliberális ellenzéki pártoknak a kormány koronavírus kapcsán hozott intézkedé­seit bíráló kórusába anélkül, hogy önálló véleményt fejtettek volna ki – írta a Magyar Nemzet.

A válaszadók valószínűleg azt sem felejtették el, hogy Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője a veszélyhelyzet március 11-i bevezetését követően, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azon sajnálkozott, hogy nem magyarok, de még csak nem is olaszok voltak az első idehaza detektált koronavírus-fertőzöttek, hanem itt tanuló iráni diákok. Ilyen nincs, hogy ekkora szerencséje legyen Orbán Viktornak – mondta akkor az ellenzéki politikus.

Az sem tett jót a pártnak, hogy több önkormányzati képviselőjük koronavírus sújtotta külföldi helyszínről visszatérve nem vonult karanténba, esetükben a járványügyi szabályok megsértése miatt feljelentések is születtek. A Publicus március 21-én lezárt kutatása óta tovább rontotta a Momentum megítélését, hogy a párt gyulai önkormányzati képviselője Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó szájmaszkot reklámozott, majd a közfelháborodás miatt eltüntette bejegyzését. Hasonlóan rövid életű volt a Momentum azon akciója, amikor a közösségi médiában kezdtek terjeszteni valótlanságokat arról, hogy Magyarországgal szemben milyen mértékben támogatják az európai kormányok a járvány gazdasági hatásai miatt nehéz helyzetbe került munkavállalókat, illetve cégeket.

Forrás: Magyar Nemzet/PS. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.