Pesti Srácok

Járványügyi támogató műveletre mozgósították a német hadsereget

Járványügyi támogató műveletre mozgósították a német hadsereget

Németországban a hadsereget (Bundeswehr) is mozgósítják, a kormány pedig a tesztelés tömeges kiterjesztésére készül a koronavírus-járvány lassítására indított küzdelemben pénteki bejelentések szerint.

Martin Schelleis altábornagy pénteki tájékoztatóján elmondta, hogy a járványügyi támogató műveletet a következő héten indítják, 15 ezer katonával, négy regionális stáb irányításával. Az akciót különböző állami és önkormányzati intézmények jogsegélykérelmei révén szervezték meg. Péntekig 200 ilyen kérelem futott be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ami 15 százalékos növekedés az előző naphoz képest. A kérelmek a többi között egészségügyi szolgáltatásokra – például koronavírus-teszt elvégzésére szolgáló állomások üzemeltetésére –, egészségügyi felszerelések raktározására és őrzésére, rendőri egységek elszállásolására vonatkoznak – mondta a Bundeswehr belföldi szolgálatot teljesítő alakulatainak parancsnoka német hírportálok beszámolói szerint. Kiemelte, hogy kapacitásaik korlátozottak, így például a németországi egészségügyi dolgozók alig 1 százaléka van a Bundeswehrnél, és az öt katonai kórházban eddig is főleg civileket láttak el. A művelet pontos részleteit nem ismertette, a Der Spiegel című hírmagazinhoz viszont eljutott egy terv, miszerint bevetnek egyebek között 500 teherautót, 18 vegyi elhárító egység pedig fertőtlenítési feladatokat lát el. A katonák a közlekedés irányításában és a közrend fenntartásában is részt vesznek majd.

Ugyancsak pénteken szivárogtattak ki egy másik belső dokumentumot, amelyet német és külföldi járványügyi szakértők készítettek a szövetségi belügyminisztérium felkérésére. A számos német laphoz, hírportálhoz és televízióhoz eljutott anyag szerint a legfontosabb a koronavírus-tesztek számának minél nagyobb mértékű növelése, és a kiszűrt fertőzöttek, valamint a velük kapcsolatba került emberek következetes elszigetelése a lehetséges fertőzőképesség végéig.

A belügyminisztérium szóvivője, Steve Alter a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón a tanulmánnyal kapcsolatban elmondta: a szövetségi kormány és a tartományi kormányok egyetértenek abban, hogy jelentősen növelni kell a koronavírus-fertőzés kiszűrésére szolgáló tesztkapacitást. A tanulmány szerint a jelenlegi, nagyjából heti 300 ezer teszt elvégzésére alkalmas kapacitás arra elégséges, hogy feltárja az éppen adott helyzetet, vagyis a járványügyi intézkedések sora folyamatos rohanás az események után. Ezen változtatni kell; „azért kell tesztelni, hogy az események elé kerüljünk”. Ha sikerül kialakítani és bejáratni az új megközelítésre épülő rendszert, viszonylag alacsony társadalmi, gazdasági költségekkel lehet akár éveken keresztül „azonnal megfékezni” a valószínűleg gyakran újra belobbanó járványt.

PestiSracok facebook image

A szakértők ajánlása szerint a lehető leggyorsabban növelni kell a tesztkapacitást. Egyik forgatókönyvük szerint április közepére 100 ezerre, április végére pedig 200 ezerre lehetne növelni a naponta elvégezhető koronavírus-tesztek számát. A tömeges tesztelés és a következetes elszigetelés elengedhetetlen a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának elkerüléséhez – áll a tanulmányban, amely szerint Németországban akár az egymilliós határt is megközelítheti a járvány halálos áldozatainak száma. A sikerhez a társadalom támogatása is elengedhetetlen, ehhez pedig transzparens, átlátható kommunikációra, felvilágosító és mozgósító kampányokra van szükség – tették hozzá.

Németországban pénteken megközelítette az 50 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kora este 49 344 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 7825-tel – 18,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 41 519-nél. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 251-ről 304-re emelkedett.

Az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét egyelőre nem feszíti túl a járvány; Németország igyekszik is segíteni a nehezebb helyzetben lévő európai uniós társországoknak. A külügyminisztérium péntek esti összesítése szerint a tartományok 73 súlyos beteget vesznek át Olaszországtól, további 50-et pedig Franciaországtól. A szövetségi kormány felszereléssel igyekszik segíteni: Romániába például 100 ezer, Svédországba 60 ezer védőmaszkot szállítottak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Kappeler

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.