Pesti Srácok

Kiürítik a szenteltvíztartókat a magyarországi templomokban a koronavírus miatt

null

Elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). A koronavírus-fertőzés megelőzésére hozott intézkedésekről csütörtökön tájékoztatta a püspökök testülete az MTI-t.

Az MKPK kéri a szentmiséken a kézfogás és a "nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét". Előírják továbbá a gyóntatóhelyiség rendszeres szellőztetését, és azt, hogy a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát – olvasható a közleményben. A papokat felszólítják arra is, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket vírusok ellen hatékony folyékony kézfertőtlenítő szappannal vagy alkoholos kézfertőtlenítővel. Hozzátették: amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat a nagy létszámú egyházi rendezvényekre is. Az MKPK az egyházi intézmények, iskolák és plébániák munkatársait arra kéri, hogy "mindenben kövessék az illetékes állami szervek előírásait". A többi között kérik a "gyakori, lehetőleg óránkénti gondos" szellőztetést és a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületben lévőknek. Az egyházi betegellátásban részt vevőket az országos tisztifőorvos által kiadott járványügyi rendelkezések betartására kéri a püspöki kar, a betegeket látogató papokat pedig arra, hogy a látogatás előtt és után fertőtlenítsék kezüket.

Forrás: MTI; Fotó: Bruzák Noémi/MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.