Pesti Srácok

Az Operatív Törzs szerint úgy tűnik, sikerült lassítani a koronavírus terjedését (VISSZANÉZHETŐ!)

A normál élethez képest jelentősen lecsökkent a polgárok jelenléte, körülbelül 60-70 százalékos csökkenést tapasztalnak a közterületeken – hangzott el az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Hozzátették, hogy sikerült lassítani a koronavírus-járvány terjedését. Az országos tisztifőorvos kijelentette, hogy nincsenek járványügyi gócpontok; a sűrűbben lakott területeken több a fertőzött, de egyetlen kiemelt területről sem lehet még beszélni.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte a tájékoztatót: nagyon jó hír a gyógyult betegek számának növekedése. Kiemelte azt is, hogy az egészségügyi dolgozók egészségére nagyon fontos vigyázni, figyelni.

– tette hozzá. A gyanúval rendelkezőktől azonban azt kérte Müller, maradjanak otthon és hívják a háziorvost. Ezt követően dönt a háziorvos, infektológussal, járványügyessel, szükség van-e tesztelésre, kórházba szállításra. Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Hozzátette: ha kiderül, hogy mégis fertőzött, csökkenteni kell a kontaktusok számát. Az egészségügyi dolgozóknál pedig, ha használják a védőfelszerelést, minimalizálódik a fertőzési veszély. A maszkok viselésével kapcsolatban úgy fogalmazott: nagy a káosz a sajtóban a témával kapcsolatban. Az egészségügyi dolgozóknak feltétlenül muszáj viselnie. Kifejtette: azoknak is fontos maszkot hordania, akik betegek. Másoknak csak ajánlott használnia, de az utca emberének egy maszk viselése nem állítja meg a betegség terjedését. Ez csak úgy tud működni, ha minden más egészségügyi szabályt betartunk, így a kézmosást, a csoportos együttlétek elkerülését. Arról is beszélt, hogyan kell előírás szerint viselni a maszkot, kesztyűt.

Lakatos Tibor ezredes a határátkelőhelyek forgalmáról beszélt: nincs jelentősebb forgalmi torlódás még a román határon sem, inkább a szerb szakaszon kell várakozni. Azt is elmondta, hogy ezidáig 4759 házikarantént rendeltek el, majd kitért arra, hogy az üzletek nyitvatartási idejét is ellenőrzik, több esetben szabálysértési eljárást is kellett indítani. Aláhúzta:

A napi kreatív sajtókérdésekre válaszolva arról is szólt, hogy miért kell a honvédségnek jelen lennie bizonyos vállalatokban, illetve kifejtette, hogy a konditermek bezárását nem tartja indokoltnak. Hozzátette: a normál élethez képest jelentősen lecsökkent a polgárok jelenléte, kb. 60-70 százalékos csökkenést tapasztalnak a közterületeken.

– ismertette Lakatos Tibor. Az országos tisztifőorvos pedig kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy nincsenek járványügyi gócpontok; a sűrűbben lakott területeken több a fertőzött, de egyetlen kiemelt területről sem lehet még beszélni.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videoriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt! Közvetítésünket itt, a PS-en és a Videa-csatornánkon visszanézhetővé tesszük.

PESTISRÁCOK.HU produkció

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.