Pesti Srácok

Meghalt az első koronavírusos beteg Lengyelországban

null

Meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg Lengyelországban, egy 57 éves nő a nagy-lengyelországi vajdaság székhelyén, Poznanban – jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén a poznani főpolgármester-helyettes.

A más súlyos betegségekben is szenvedő nő szervezetében elsőként mutatták ki a nagy-lengyelországi vajdaságban a SARS-COV-2 koronavírus jelenlétét. Már súlyos állapotban került kórházba. Korábban nem járt külföldön, de találkozott Olaszországból visszatérő kezelőorvosával.

Lengyelországban csütörtök délelőttig 47 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Több, mint 1200 fertőzött karanténban van, közülük 16-an az ellenőrzés során nem tartózkodtak otthonukban. A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt, bezártak a színházak, mozik, múzeumok is. A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.