Pesti Srácok

Megszavazta a parlament az ukrán miniszterelnök menesztését

null

Jóváhagyta szerdán a parlament Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök távozását posztjáról. A határozatot 353 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban, ellenszavazat nem volt, 49-en tartózkodtak, 9-en pedig nem szavaztak. A határozathozatalkor 441 képviselő tartózkodott az ülésteremben.

Honcsaruk leváltását az tette lehetővé, hogy maga nyújtotta be lemondását, az ukrán alkotmány értelmében ugyanis kinevezése után egy évig még nem meneszthette volna őt a törvényhozás. Honcsaruk tavaly augusztus 29-e óta töltötte be a kormányfői tisztet. A miniszterelnök menesztésével együtt távozik az egész kormány, emiatt több miniszteri poszton váltás lesz.

Volodimir Zelenszkij múlt pénteken kérte a házelnököt, hogy szerdára hívja össze a parlament rendkívüli ülését. Már akkor sejteni lehetett, hogy a miniszterelnök menesztése lesz napirenden, mivel a sajtónak kiszivárogtatott információk már napokkal azelőtt Honcsaruk közelgő leváltásáról szóltak. A miniszterelnök ugyanakkor az utolsó pillanatig cáfolta, illetve nem erősítette meg azt, hogy önként hajlandó benyújtani lemondását. Zelenszkij szerdán, a parlament előtt mondott beszédében Honcsaruk kormányát az eddigi legjobbnak nevezte, hozzátéve, hogy ez azonban nem a mostani kabinet erénye, hanem a korábbi kormányok szégyene. Kiemelte, hogy a mostani az első olyan kabinet volt, amelyben nem volt jelen magas tisztségviselői szinten a korrupció. Megjegyezte, hogy pusztán "nem lopni sem nagy teljesítmény". Hangsúlyozta, hogy ez a kabinet az "új arcok, új emberek kormánya" volt, amelyik tudta, mit kell tennie, a teljesítményével szemben viszont az elnök elégedetlenségét fejezte ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államfő. Honcsaruk beszédében úgy vélte, a hivatalában töltött hat hónap túl rövid idő volt ahhoz, hogy megítéljék kormánya tevékenységét. Miután a parlament szavazott Honcsaruk menesztéséről, a képviselők áttértek az új miniszterelnök és az új kormány kinevezésének tárgyalására. Zelenszkij javasolta a parlamentnek, hogy támogassa Denisz Smihal eddigi miniszterelnök-helyettes kormányfővé történő kinevezését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.