Pesti Srácok

Németországban lassul a járvány terjedése, Hollandiában újabb korlátozásokról dönthetnek

null

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedden délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több az egy nappal korábbi 62 435-nél. Hétfőn még nyolc százalék feletti mértékben, több mint négyezer-hétszázzal emelkedett az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a tíz százalékot a napi növekedési ütem, azonban a vírus okozta betegségben elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma.

Az új adatok összefüggésben állhatnak azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például olaszországi vagy ausztriai síeléskor, újabban az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. Ezt jelzi, hogy néhány idősotthonban drámai folyamatok indultak be, egy würzburgi otthon tizenhárom lakójával, egy wolfsburgi intézményben pedig tizenhét fertőzöttel végzett a Covid-19. A német kórházak országos szövetségének kedden ismertetett adatai szerint országszerte körülbelül hétezer embert ápolnak kórházban a betegség miatt, ezerötszáz páciens van intenzív osztályon, közülük ezeregyszázan szorulnak gépi lélegeztetésre.

Hollandiában a kedd reggeli adatok szerint, egy nap alatt újabb nyolcszázhúsz embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, így az azonosított fertőzöttek létszáma 11 750. A holland közegészségügyi hivatal jelentése szerint, a kórházi kezelésre szoruló emberek száma lassan eléri a négyezret, ezen belül az intenzív osztályon kezelt betegek száma 1072. Diederik Gommers, az intenzív ápolás országos tagozatának elnöke szerint jelenleg nem több, mint ezerötszáz intenzív férőhely van még az országban. A szakember úgy vélte, hogy a holland egészségügy nem fogja tudni ezt a helyzetet kezelni, és nemcsak azért, mert fogyatkoznak a férőhelyek, hanem azért is, mert nem áll rendelkezésünkre elég szakképzett ember. A holland kormány várhatóan kedden dönt az érvényben lévő korlátozó intézkedések meghosszabbításáról, és esetleges újabbak bevezetéséről, miután egy nap alatt kilencvenhárman haltak bele a fertőzésbe, így az elhunytak száma 864 az országban.

Luxemburgban egy nap alatt harmincnyolc új fertőzést regisztráltak, amely az utóbbi két hét legalacsonyabb adata. Az azonosított fertőzések száma azonban aránylag magas, 1988 a félmillió lakosú nagyhercegségben. Paulette Lenert egészségügyi miniszter a helyi sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy kétszáz ember kórházi, ezek közül harmincegy intenzív ápolásra szorul. Hozzátette, hogy teljes egészségügyi újjászervezésre lesz szükség az országban, mivel a fertőzötteken kívül más páciensek is vannak az országban, akik eddig járóbeteg ellátásra szorultak. Luxemburgban huszonketten haltak bele a betegségbe, az áldozatok több, mint fele idősotthonban élt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/UPI/Kevin Dietsch

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.