Pesti Srácok

Rendőrkézen a hondurasi szájmaszkos csaló

Rendőrkézen a hondurasi szájmaszkos csaló

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A közlemény szerint a feljelentést egy amerikai cég tulajdonosa tette meg, aki a nyomozóknak azt mondta, egy népszerű webáruház oldalán talált egy hirdetést, ahol szájmaszkokat kínált eladásra egy magyar cég. A férfi felvette a kapcsolatot a hirdetővel, akivel 220 millió egészségügyi arcmaszk vásárlásában egyeztek meg, majd az eladónak több részletben át is utalta a megbeszélt összeget.

Az üzlet lebonyolítása miatt a megrendelő Magyarországra utazott és találkozott az eladó képviselőjeként eljáró férfival, aki további 27 ezer dollárt kért, mielőtt a megrendelt árut bemutatta volna. A vásárló ekkor fogott gyanút és megpróbálta leellenőrizni a céget, amellyel üzletelni kezdett. Rájött, hogy egy valóban létező vállalat nevével és nyilvános cégadataival éltek vissza úgy, hogy az interneten megjelent hirdetésben az eredeti névhez megtévesztően hasonlító cégnevet adtak meg, ezért azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

Az újabb találkozóra már az V. kerületi nyomozók és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai is elkísérték a feljelentőt, és elfogták a 48 éves W. H. Norlant. A férfinál megtalálták azt a mobiltelefont, amellyel az üzleti megbeszéléseket bonyolították. A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kicsalt, majdnem 30 millió forintnak megfelelő valutát lefoglalják.

A Magyarországon élő hondurasi állampolgárságú W. H. Norlant a rendőrök jelentős kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - áll a közleményben.

A Fővárosi Főügyészség pedig indítványt is tett a gyanúsított letartóztatására. Az indítványról a nyomozási bíró várhatóan a mai napon hoz döntést. A főügyészség egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben elrendelt ítélkezési szünetben is a hatóságok haladéktalanul és a törvény teljes szigorával fellépnek a bűncselekményt elkövetők ellen.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.