Pesti Srácok

Rengeteg rab szökött meg a brazíliai börtönökből mielőtt lezárták volna a járvány miatt az intézményeket

null

Több száz, de az is lehet, hogy ezer fogvatartott szökött meg négy brazíliai börtönből egy nappal azt megelőzően, hogy a hatóságok felfüggesztik kijárási jogaikat az új koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedésként. Engedetlenség történt a börtönökben, mielőtt a fegyintézményeket lezárták volna - közölték a hatóságok Sao Paulóban hétfőn.


A hatóságok pontos számról egyelőre nem tudtak beszámolni, arra hivatkozva, hogy még összesítik az adatokat. A helyi média potenciálisan ezer rabról tett említést, aki négy börtönből szökött meg. Egy meg nem erősített hitelességű, a közösségi médiában terjedő videófelvételen az látszik, ahogy az egyik létesítményből fogvatartottak hosszú sora távozik.

Sao Paulo állam büntetés-végrehajtási hatósága úgy nyilatkozott, hogy engedetlenség történt a börtönökben, mielőtt a fegyintézményeket lezárták volna. A kijárási és látogatási tilalmat azért rendelték el, mert félő volt, hogy az a 34 ezer rab, aki olyan kedvezményben részesül, hogy napközben elhagyhatja a létesítményt, behurcolja a vírust a börtönbe, ahol ez súlyos egészségügyi problémát okozhatna. A fogvatartottak munkába vagy tanulni járhatnak ki az intézményből minden évben öt alkalommal, egy-egy hétre.


A 210 millió lakosú Brazíliában jelenleg 234 fertőzöttet tartanak nyilván hivatalosan, a legtöbbet Sao Paulo államban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.