Pesti Srácok

Ukrajna pénteken lezárja határait a saját állampolgárai előtt is

null

Pénteken a "nap végére" Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, a televíziók által is sugárzott videoüzenetében.

Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy két héttel ezelőtt felhívta az ukrán állampolgárokat: mihamarabb térjenek vissza Ukrajnába.

mutatott rá.

PestiSracok facebook image

magyarázta az elnök. Közölte, hogy a külföldön maradottakat sem hagyják teljesen a sorsukra: róluk az ukrán külképviseletek fognak gondoskodni.

fogalmazott az államfő. Zelenszkij bejelentését megelőzően Denisz Smihal miniszterelnök a szerdai rendkívüli kormányülésen már utasította az illetékes tárcák, köztük a külügy- és az infrastrukturális minisztérium vezetőit: péntekig készítsék elő, hogy minden utazó előtt beleértve az ukrán állampolgárokat is lezárják az ország határait. A kormányfő kijelentette, hogy szerinte a hazatérők hozzák be Ukrajnába a koronavírus-fertőzést, és emiatt komoly kockázatot jelentenek.

Az infrastruktúráért felelős minisztérium csütörtökön közleményben tájékozatott arról, hogy pénteken még újabb repülőgépekkel tervez evakuálni ukránokat Kazahsztánból, Lengyelországból, Izraelből, Ausztriából, Litvániából, Katarból, Franciaországból és Németországból. A tárca kérte a külföldön maradt ukrán állampolgárokat, hogy ne halogassák tovább a hazatérést. Az elnöki bejelentést megelőzően a MAU ukrán légitársaság csütörtökön a honlapján közzétette, hogy április 24-ig leállítja valamennyi belföldi és nemzetközi, menetrend szerinti járatát. A közleményben a légitársaság a kormány által szerdán országosan bevezetett veszélyhelyzetre hivatkozott.

A héten az orosz állami vasúti társaság arról tájékoztatott, hogy különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint pénteken indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába. Ellenirányban viszont szombaton indulna és vasárnap futna csak be az ukrán fővárosba. Egyelőre nincs hír arról, hogy a vonat a most hozott döntés után elindulhat-e majd Moszkvából Kijevbe.

Közben az ukrán kormány módosította a helyi tömegközlekedés használatára vonatkozó eddigi korlátozást. Az Ukrajinszka Pravda hírportál által ismertetett új rendelkezés szerint mostantól legfeljebb feleannyian szállhatnak fel a buszokra, villamosokra és trolibuszokra, ahány ülőhely a járművön van. Az eddig érvényben lévő korlátozás kocsinként legfeljebb tíz személy utazását engedte meg. Kötelező lett viszont az utasoknak védőmaszkot viselniük.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.