Varga Judit: a járvány idején is folytatódik az állam áldozatsegítő programja

Egyetlen áldozat sem marad egyedül a veszélyhelyzetben, mivel az állam a koronavírus-járvány idején sem hagyja magára a bűncselekmények és a szabálysértések sértettjeit - nyilatkozta az igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek.
Varga Judit hangsúlyozta, az áldozatsegítő központok továbbra is üzemelnek, a kijárási korlátozások pedig nem terjednek ki azokra, akik segítségért folyamodnak. Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett áldozatsegítő központok, valamint az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámon elérhető áldozatsegítő vonal, a koronavírus-járvány ellenére is üzemelnek és támogatásban részesítik a hozzájuk forduló áldozatokat - fejtette ki. Kiemelte, a központok munkatársainak célja a járvány ellenére sem változott: az a legfontosabb, hogy az áldozatok azt érezzék, nincsenek egyedül és megkapják a szükséges támogatást.
A bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak megsegítése továbbra is elsődleges fontosságú az Igazságügyi Minisztérium számára, hiszen 2020 az áldozatsegítés éve a minisztériumban"
– fogalmazott.

Varga Judit fontosnak nevezte, hogy a veszélyhelyzetben bevezetett kijárási korlátozások nem vonatkoznak azokra, akik ilyen helyzetben állami segítségért folyamodnak. Megjegyezte továbbá, hogy az áldozatsegítő központok mindennap várják a hozzájuk fordulókat, de a kormányzati intézkedésekre tekintettel azt kérik, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel munkatársaikat.
Forrás: MTI