Pesti Srácok

A Századvég visszautasítja a jogi szakértője elleni politikai vádakat

null

A Századvég Alapítvány határozottan visszautasítja a jogi szakértőjük, ifj. Lomnici Zoltán elleni politikai vádakat és meg fogja védeni az alkotmányjogász jó hírnevét – erről az alapítvány csütörtöki közleményében tájékoztatta az MTI-t.

– közölte az alapítvány.

PestiSracok facebook image

– olvasható az alapítvány kommünikéjében. Felidézték: ifj. Lomnici Zoltán az M1 közszolgálati csatornán, április 8-án azt nyilatkozta, hogy a feltárt jelek azt mutatják, külső támadás érte a forintot. A szakértő akkor hozzátette: a külső támadásra utal az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korrekciós beavatkozásként kamatemelést hajtott végre, ami végül hozzájárult a magyar fizetőeszköz erősödéséhez. Ennek nyomán Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdést tett fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy a forint elleni külső támadásra utaló kijelentés megalapozott volt-e vagy rémhírterjesztés.

– közölte a Századvég. Az alapítvány hangsúlyozta: a Századvég osztja jogi szakértőjének álláspontját, ezért is határozottan visszautasítja a munkatársa elleni politikai támadást.

A közlemény szerzői megjegyezték: az is köztudott, hogy Soros György külső, nemzetállami fizetőeszközöket érintő spekulációs tevékenysége nem új keletű, 1988-ban Franciaország, 1992-ben az Egyesült Királyság, 1997-ben pedig Malajzia, Thaiföld és Dél-Korea fizetőeszközeinek árfolyama omlott össze Soros György támadásai miatt, a spekuláns OTP Bank elleni akciói is széles körben ismertek. 2002-ben Franciaországban jogerősen elítélte őt a bíróság bennfentes kereskedelem miatt – sorolták a kommünikében. Hozzátették: az európai társadalmakban egyre többen nem értik és tartják elfogadhatatlannak, hogy valaki, aki elképzelhetetlenül nagy vagyonra tett szert, ezen az alapon a törvények fölött állhat és mindenféle jogkövetkezmények nélkül oly módon avatkozhat bele más emberek, közösségek, akár egész országok életébe, amiért egy átlagembernek a törvények és a hatóságok teljes szigorával kellene szembenéznie.

A Századvég szerint a jelenlegi politikai támadás egyértelművé teszi, hogy a Soros Györgyöt támogató baloldal csak addig védelmezi a szólás- és véleményszabadságot, amíg az az ő érdekeiket szolgálja. Úgy vélekedtek, hogy a kétségbeesés motiválja azokat, akik politikai elemzőket, kommentátorokat jelentenek fel, ahelyett, hogy tisztességes érvekkel védenék meg az igazukat.

– írták, kiemelve, hogy a Századvég elutasítja az ifjabb Lomnici Zoltánt ért politikai vádakat és meg fogja védeni a jó hírnevét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Marjai János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.