Pesti Srácok

Az amerikai halálesetek csaknem fele New Yorkban történt

null

Az amerikai halálesetek csaknem fele New Yorkban történt - közölte Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a vasárnap tartott sajtókonferenciáján.

A kormányzó ugyanakkor hozzátette: vasárnap először fordult elő, hogy kevesebb halálesetet jelentettek, és reményei szerint ez azt jelentheti, hogy a vírus terjedése lassulhat. Bár azt is hozzátette: ezt még korai lenne kimondani. Az Egyesült Államokban - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - helyi idő szerint vasárnap délelőtt több, mint 321 ezer diagnosztizált fertőzöttet és több, mint 9100 a vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytat tartottak számon.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Delaware államot és Észak-Dakotát, ami azt jelenti, hogy ezek a tagállamok is külön szövetségi anyagi segítséget kapnak a vírusellenes küzdelmükhöz. Az Egyesült Államokban eddig 42 tagállamot nyilvánított az elnök katasztrófa által sújtott vidéknek.

Vasárnapra erőteljesen megnőtt a vírusfertőzöttek száma New Jerseyben és Louisiana államban is. Louisianában több, mint 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak és 409 ember halt bele a vírus okozta kórba. John Bel Edwards, Louisiana kormányzója újságíróknak azt mondta, az államban a hét végére már nem lesz elegendő számú lélegeztetőgép, noha a kormányzat a szövetségi tartalékból szombaton további 200 lélegeztetőt küldött. Louisianában már mobilkórházakat is felállítottak.

PestiSracok facebook image

Dan Barbossa, a Ford gyár szóvivője vasárnap egy televíziós interjúban közölte: a cég egyik leányvállalatánál Michiganben tíz másodpercenként gyártanak egy arcvédő maszkot. Az egymilliomodik újonnan készült maszkot vasárnap szállították el New Yorkba.

Missouriban és Alabamában is kijárási korlátozásokat rendeltek el a kormányzók. Jerome Adams altengernagy, az Egyesült Államok tisztifőorvosa a Fox televíziónak vasárnap nyilatkozva leszögezte: a következő hét drámai lesz, a megbetegedések és a halálesetek száma exponenciálisan fog növekedni.

- fogalmazott, utalva a második világháborúban megtámadott hawaii Pearl Harbour tragédiájára és a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett terrorista merényletekre. Hozzáfűzte: a tragédia "az egész országban bekövetkezik, és azt akarom, hogy az amerikaiak megértsék ezt".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Gary He

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.