Pesti Srácok

Boris Johnson vígjátékokat néz a kórházban

null

Az 55 éves Boris Johnson már sokkal jobban van, nem szorul intenzív kezelésre; csütörtökön átvitték egy normál kórterembe. A Downing Street szombat délutáni tájékoztatása szerint felépülése "rendkívül jó ütemben halad", a kormányfő filmeket – főleg vígjátékokat – néz és sudoku-feladványokat old meg, emellett rendszeres tájékoztatást kap várandós élettársának állapotáról.

A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint Nagy-Britanniában eddig 9875-en haltak meg az új típusú koronavírus okozta betegségben. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában 917 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz. A halálos áldozatok napi száma mindazonáltal csökkent: az egy nappal korábbi tájékoztatásban 980 haláleset szerepelt. Ez volt a legmagasabb napi halálozási statisztika a nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta, és meghaladta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járvány két kontinentális góca, Olaszország és Spanyolország által jelentett eddigi legmagasabb egynapi halálozási számot. A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni tájékoztatása szerint csökkent a legutóbbi egy napban a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma is: az előző napról jelentett 5706 új fertőződés után ezúttal 5234 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét. Nagy-Britanniában szombatig 269 598 embert vetettek alá koronavírus-szűrésnek és közülük 78 991-ről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal. Számos esetben ugyanazt a pácienst többször is kivizsgálták – főleg azokat, akik az állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjaiként közvetlenül részt vesznek a koronavírus-fertőzöttek kezelésében –, így az eddig elvégzett szűrések teljes száma megközelíti a 335 ezret. Hivatalos adatok szerint az NHS dolgozói közül 19-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány kitörése óta. A brit orvosi kamara szombaton a kormányt élesen bíráló nyilatkozatot tett közzé, amely szerint az egészségügyi dolgozók továbbra sem jutnak hozzá megfelelő számú személyi védőfelszereléshez, és az életüket kockáztatják, amikor koronavírus-fertőzött betegeket kezelnek.

Boris Johnson jobban van

A betegséget elkapta Boris Johnson miniszterelnök is, aki a héten három napot a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályán töltött. Az 55 éves Johnson azonban már nem szorul intenzív kezelésre, csütörtökön átvitték egy normál kórterembe. A Downing Street szombat délutáni tájékoztatása szerint felépülése "rendkívül jó ütemben halad", a kormányfő filmeket – főleg vígjátékokat – néz és sudoku-feladványokat old meg, emellett rendszeres tájékoztatást kap várandós élettársának állapotáról. Carrie Symonds a múlt hétvégén a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az előző hetet ágyban töltötte. Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul. Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds – akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett – várandós, és a pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.