Pesti Srácok

EMMI: Minden magyarért felelősséggel tartozunk, a bajban különösen

EMMI: Minden magyarért felelősséggel tartozunk, a bajban különösen

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszautasítja egyes magyarországi sajtótermékek azon hangvételű írásait, amelyek igyekeznek a határon túli magyarok megsegítése ellen uszítani anyaországi honfitársainkat még a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben is. A balliberálisok szemléletével szemben a nemzeti kormány álláspontja szerint minden magyarért felelősséggel tartozunk, a bajban különösen – olvasható az EMMI közleményében.

A minisztérium közleményéből kiderül, hogy a nemzeti kormányzás jegyében prof. dr. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a határon túli magyar közösségek megkeresésére, a koronavírus-járvánnyal összefüggő védekezési feladatokban való részvételre kérte fel orvos kollégáit egy erdélyi, önkéntes orvosi misszió keretében. A közleményben hangsúlyozzák, hogy az önként jelentkező egészségügyi szakemberek létszáma elegendőnek bizonyul a külhoni magyar közösség átmeneti krízishelyzetének megoldására.

– olvasható a minisztériumi közleményben. Az anyaországi önkéntesek jóvoltából, az erdélyi orvosi misszió megoldást teremt a rendkívüli kihívásokkal küzdő, érintett külhoni magyar közösség számára – folytatják –, esetükben ugyanis a minimálisan szükséges egészségügyi ellátásra sem maradna lehetőség, amennyiben az anyaország nem siet megsegítésükre.

PestiSracok facebook image

– zárul a közlemény.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.