Pesti Srácok

ENSZ-főtitkár: A járvány elleni harc során szem előtt kell tartani az emberi jogokat

ENSZ-főtitkár: A járvány elleni harc során szem előtt kell tartani az emberi jogokat

Az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát emelte ki az ENSZ főtitkára az új típusú koronavírus elleni harcról csütörtökön, videoüzenetben elmondott beszédében; egyúttal felhívta a figyelmet annak veszélyére, hogy a járvány okozta válság könnyen válhat emberi jogi válsággá.

A világszervezet e témával foglalkozó hivatalos állásfoglalásának közzététele alkalmából elmondott beszédében António Guterres leszögezte: maga a vírus nem válogat, mégis jobban sújthat egyes közösségeket, amelyek tagjai – rendszerszintű egyenlőtlenségek miatt – kevésbé tudnak hozzáférni a közszolgáltatásokhoz. Noha egyetlen országot sem nevezett meg, a főtitkár felemelte szavát az erősödő gyűlöletbeszéd, a populizmus és a nacionalizmus ellen, amelyek miatt sérülhetnek az emberi jogok. Kiemelte: a járványügyi intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk a civil szférát és a sajtószabadságot is.

– tette hozzá. Egyúttal sürgette a kormányokat, hogy a járvány elleni harc során senkit ne különböztessenek meg hátrányosan.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Guterres, hozzátéve: a vírus a veszély, az emberi jogok pedig erősítik az embereket. A most bemutatott jelentéssel az ENSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a járvány okozta gazdasági nehézségek tovább fokozhatják a kialakult válságot. Ha ezeket nem mérsékelik, a növekvő feszültség társadalmi elégedetlenséghez vezet, amelyre kemény biztonsági intézkedésekkel válaszolhatnak a kormányok.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Michael Gottschalk/Photothek via Getty Images

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.