Pesti Srácok

Két szingapúri kollégiumban karanténba helyeztek húszezer vendégmunkást, tömeges fertőzésektől tartanak

null

Két hatalmas kollégiumban helyeztek karanténba Szingapúrban mintegy húszezer vendégmunkást, akik attól tartanak, hogy a szűkös és koszos szálláshelyük hamarosan a koronavírus-járvány melegágyává válik.

A helyi hatóságok vasárnap szigetelték el a külvilágtól a jobbára Bangladesből és más dél-ázsiai országokból is származó munkásokat, miután legalább 90 fertőzéses esetet velük hoztak összefüggésbe. A kormány indoklása szerint, erre azért volt szükség, hogy megakadályozzák a vírus még nagyobb elterjedését a városállamban, ahol a héten iskolákat és hivatalokat zárnak be a fertőzések megugrása miatt. A hatóságok azt állítják intézkedtek, hogy a bentlakók között minél kevesebb legyen az érintkezés, megkapják a fizetésüket, kapjanak ételt és orvosi ellátást.

Az intézkedést azonban emberi jogi csoportok és mások is bírálják, mondván ezzel hátrányos megkülönböztetés éri a vendégmunkásokat, és nő annak az esélye, hogy az egészségesek is elkapják a kórt. A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint, a kollégium előtt hat rendőrautó áll, felállítottak egy rendőrségi sátrat a bejáratnál, több mentős és védőálarcos ember hordta ki a szemetet az épületből műanyag tartályokba. Alex Au, a vendégmunkások jogait védő TWC2 nevű csoport alelnöke szerint az, ami a két kollégiumban történik, csak a jéghegy csúcsa, és amikor így összezsúfolnak embereket, az elszigeteléstől és a társas távolságtartásról szóló szlogenek hasztalanok.

A helyi hatóságok a fertőzések megugrása miatt otthonmaradásra szólították fel az embereket, és arra kérték őket, hogyha halaszthatatlan dolguk van, például bevásárolnak, ne csoportosuljanak és tartsák meg egymás között az egyméteres távolságot. A hatóságok fogadkoznak, hogy a kollégiumokban is megteszik a szükséges óvintézkedéseket, a többi között csökkentik a zsúfoltságot. A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint, az 5,6 milliós Szingapúrban 1309-en kapták el bizonyítottan a fertőzést, hatan haltak meg a koronavírus okozta betegségben, és 320-an gyógyultak meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.