Pesti Srácok

Kína egészségügyi szakértőket küldött Kim Dzsong Unhoz

null

Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba - számolt be a Reuters hírügynökség szombaton bennfentesekre hivatkozva, miután az elmúlt napokban szárnyra kapott hírek szerint, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető komoly szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota.

A források elmondták, hogy a küldöttség - amelyet a Kínai Kommunista Párt nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegének egyik magasrangú tagja vezetett - csütörtökön indult útnak Pekingből. Kína Észak-Korea legfőbb szövetségese és legfontosabb külkereskedelmi partnere. Az értesülést hivatalos körök egyelőre nem erősítették meg. A Reuters jelezte: nem sikerült pontosan megtudnia, miért utazott a delegáció Észak-Koreába.

A hírügynökség pénteken arról tájékoztatott, hogy egy dél-koreai forrás szerint Kim életben van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt. Dél-koreai tisztségviselők cáfolták a betegségről szóló média értesüléseket, és hangsúlyozták, hogy nem bukkantak olyan szokatlan tevékenységre Észak-Koreában, amely alátámaszthatná a híreket.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotát illető találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott az Észak-Koreában a legnagyobb ünnep.

A hét elején az amerikai és a dél-koreai média is megszellőztette, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át. A CNN amerikai hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban. Az észak-koreai állami média körülbelül két hete nem cikkezett Kimről.

Az észak-koreai vezető 2014-ben több, mint egy hónapra eltűnt, és az észak-koreai állami televízióban később bicegve jelent meg. Kim erős dohányos, túlsúlyos, és családjában gyakoriak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Apja, Kim Dzsong Il 2008-ban szélütést kapott, és kínai, illetve francia orvosok is részt vettek kezelésében. Kim Dzsong Il 2011-ben szívinfarktusban vesztette életét.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.