Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Politikai boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen

null

Nemcsak kritizálják Magyarországot a koronavírus elleni törvény miatt, hanem politikai boszorkányüldözés és összehangolt sajtó-lejáratókampány zajlik – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki videoüzenetében.

Az államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben, ha Magyarország bizonyos kérdésekben az Európai Uniótól eltérő utat választott és az intézkedéseket, a meghozott törvényeket hozzáigazította a saját szükségrendszeréhez, illetve azokhoz a keretekhez, amelyekben létezik, hazai és nemzetközi kritikusai azonnal megnyilvánultak. Meghökkentőnek nevezte, hogy miközben Nyugat-Európáról és Dél-Európa néhány országáról egészen döbbenetes képek érkeznek a vírus pusztításának következményeiről, illetve arról, hogy milyen mulasztásokat követtek el az ottani kormányok és szervek, Magyarországot ismét sikerült "megtalálni". Emlékeztetett: csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megnyilvánult a kérdésben. Ez pedig – fűzte hozzá Kovács Zoltán – tipikus példája a politikai kettős mércének, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök semmivel sem élvez több jogot és lehetőséget, mint a francia elnök békekörülmények között.

– fogalmazott Kovács Zoltán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.