Pesti Srácok

Megfojtotta, majd elásta élettársát egy dávodi nő

null

Lezárult a nyomozás a dávodi gyilkosság ügyében: a gyanú szerint egy helyi asszony tavaly nyáron megölte az élettársát, majd a holttestet elásta a házuk udvarában – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján. A letartóztatásban lévő negyvenkilenc éves nő ügyében a főkapitányság az iratokat vádemelési javaslattal adta át a főügyészségnek.

A közleményben a rendőrség felidézte: 2019. július 24-én egy holttestet találtak Dávodon. Az ügyben büntetőeljárást indítottak, majd azzal összefüggésben őrizetbe vettek egy középkorú helyi nőt halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt. A nyomozás során megállapították, hogy 2019. július 7-én este az asszony szóváltásba keveredett élettársával, és ez tettlegességig fajult. Nem sokkal ezután a férfi a ház teraszán összeesett. A nő ekkor egy szemeteszacskót húzott élettársa fejére, azt erősen megkötötte, ezzel szándékosan megfojtotta a férfit.

Miután az ötvenkét éves férfi meghalt, testét az asszony maró hatású anyagokkal öntötte le, majd elásta. Később másoknak azt állította, hogy élettársa külföldre ment munkavállalás céljából, de a férfi eltűnése gyanússá vált, ezért azt jelentették a rendőrségen. Az eltűnéssel kapcsolatos rendőri intézkedés során a helyi körzeti megbízott találta meg a holttest maradványait. A nyomozók a dávodi nő tettét emberöléssé minősítették át. A letartóztatásban lévő negyvenkilenc éves gyanúsított ügyében a főkapitányság az iratokat vádemelési javaslattal adta át a főügyészségnek.

Forrás: MTI/Police.hu. Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.