Pesti Srácok

Merkel: meg kell akadályozni az újabb országos leállást követelő járványhelyzet kialakulását

Merkel: meg kell akadályozni az újabb országos leállást követelő járványhelyzet kialakulását

Németország még mindig csak a koronavírus-járvány elején tart, ezért továbbra is éberségre és fegyelmezettségre van szükség, és meg kell akadályozni az ország működésének újbóli leállítását követelő helyzet kialakulását - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben hétfőn, a járvány miatti korlátozások fokozatos lazításának első napján.

A szövetségi kormányon belüli úgynevezett koronavírus-kabinet ülése után kiemelte, hogy az utóbbi hetekben sikerült lassítani a járványt és elérni, hogy ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer, és a gyógyultak száma meghaladja az aktív esetek számát.

Az eredmények révén viszont "megtévesztő" helyzet alakult ki, mert az intézkedések hatása mindig csak két hét múlva mutatkozik meg a vírus terjedéséről szóló adatokban. Ezért a járványügyi kérdésekben illetékes tartományi kormányoknak "lehetőleg szűken" kell kihasználniuk a lassító intézkedésekkel szerzett mozgásteret, különben az a veszély fenyeget, hogy ismét meredek emelkedésnek indul a fertőzések száma és elkerülhetetlen lesz az egész ország újbóli leállítása - mondta Angela Merkel.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Clemens Bilan

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.