Pesti Srácok

Orvos és fegyőr is vitte a keresztet az üres Szent Péter téren

null

A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szólt a koronavírus-járvány miatt hívők nélkül maradt téren. A római via crucis (keresztút) hagyományos helyszíne a Colosseum. Az idei volt az első alkalom 1965 óta, hogy a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg.

A koronavírus-járvány miatt a Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is. Ez az első húsvét az egyház történetében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg. A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg. Az első nyolc állomás a tér közepén, az obeliszknél volt, majd a keresztút a bazilika felé haladt tovább. A tizenkettedik állomás a bazilika központi bejáratához felvezető lépcsősor alján volt, ahol egy fából faragott Krisztus-feszület állt. A római San Marcello al Corso-templomban őrzött keresztet 1522-ben körbevitték a városban az akkori pestisjárvány után. Most a koronavírus-járvány terjedése óta a Vatikánban állították ki. A tizenharmadik állomás a lépcsősor közepén, a tizennegyedik a lépcsők tetején volt, ahol Ferenc pápa vette kézbe a feszületet. A keresztet többen vitték felváltva, köztük a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt is. Az állomásokon elhangzó gondolatokat többen írták, köztük a börtön rabjai, egy elítélt édesanyja, egy meggyilkolt lány szülei, egy fegyőr, valamint egy börtönben szolgáló pap. A meditációk a fizikai és lelki börtönbe zárt emberek szenvedésére világítottak rá, ami gyakran a mással szembeni előítélet rácsait is jelentheti. A szöveg szerzői saját életüket idézték fel. A börtön temető, amelyben élő embereket hantolnak el, olyan emberi történeteket, amelyeket senki sem akar meglátni, megosztani – hangzott el a stációkon. Az utolsó állomást kísérő szöveg szerint az emberi kapcsolatok a legnehezebb helyzetekben, fájdalomban és szenvedésben is kivirágozhatnak. Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott. Nagypéntek délután az egyházfő betelefonált a Rai olasz közszolgálati televízió vallási műsorába, és kifejtette, mennyire együttérez a járvány betegeivel, átéli "a világ fájdalmát". Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt. A szombat esti vigíliát kilenc órától a bazilikában tartják, és Ferenc pápa itt mutatja be a húsvétvasárnapi ünnepi misét is. Vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.