Pesti Srácok

Szigorúan védik az érettségizőket

null

Mindent elkövet a kormány, hogy szavatolja az érettségiző fiatalok és felügyelőtanáraik biztonságát. Az írásbeli vizsgák lebonyolításához szigorú óvintézkedéseket írtak elő – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatta a Magyar Nemzetet.

– tudatta a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a várhatóan május 4-én megkezdődő tavaszi vizsgaidőszak kapcsán. Mint írták, a kormány központilag gondoskodik a vizsgák során maszk, fertőtlenítő, valamint a felügyelőtanároknak kesztyű biztosításáról.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a tárca. Hozzátették: a résztvevők egészségének védelme érdekében az említett védőeszközökön túl a fenntartók és az intézmények gondoskodnak a fokozott figyelemmel történő, alapos takarításról és fertőtlenítésről is.

– húzták alá. Kitértek arra is, hogy a biztonságosabb közlekedés érdekében a nagy létszámú vizsgázót érintő első heti vizsgák kilenc órakor kezdődnek. Így elkerülhető, hogy az érettségizőknek a reggeli csúcsforgalomban kelljen iskolába menniük. Az EMMI szerint a szervezők feladata lesz annak biztosítása, hogy a vizsgázók az épületben ne csoportosuljanak, hanem a lehető legrövidebb idő alatt foglalják el helyüket az arra kijelölt teremben. Besegít a rendőrség is: ők az épület előtt, illetve a vizsgahelyszínek környékén irányítják majd a forgalmat; megakadályozzák az indokolatlan csoportosulások kialakulását is.

– hívta fel a figyelmet az EMMI, kiemelve, hogy a pedagógusok számára ettől függetlenül a dolgozatjavításhoz is biztosítani fogják a védőmaszkokat, a védőkesztyűket és a kézfertőtlenítőt. A javítótanárok munkájának könnyítése érdekében ­egyébként lesz lehetőség a vizsgadolgozatok elektronikus megküldésére is. A minisztérium kitért arra is, hogy az érettségi vizsgán nemcsak az iskola saját tanárai láthatnak el felügyelői feladatokat; megfelelő végzettség esetén közreműködhetnek olyan pedagógusok is, akik nem állnak jogviszonyban a vizsgát szervező intézménnyel.

– mutatott rá a szaktárca. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egyébként maga is jelezte már, hogy részt fog venni az érettségi felügyeletében.

Az érettségi vizsga időpontja kapcsán az EMMI felidézte, hogy a kormány már rendelkezett a május 4-i kezdésről, ugyanakkor szóba jöhet az időpont mozgatása, ha azt a járványügyi szempontok indokolják. Ez esetben a szükséges döntést időben meg fogják hozni. Tegnap Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt az érettségiről a Kormányinfón; szavai szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a tervezett időpontban biztonságos keretek között bonyolítsák le a vizsgákat, szükség esetén azonban a köznevelési államtitkár dönthet egy- vagy kéthetes halasztásról is. A személyes találkozások minimalizálása érdekében ebben az évben csak az írásbeli érettségi vizsgákat szervezik meg, egy-két kivételtől eltekintve. Összesen 83 ezer diákot várnak a vizsgákra, ám a koronavírus-járványra tekintettel bárki következmények nélkül visszaléphet a megméretéstől. Aki halaszt, a felsőoktatási felvételiről ugyan lemarad, de ősszel ismét nekivághat az érettséginek.

Forrás: Magyar Nemzet/Csókás Adrienn; Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.