Pesti Srácok

Teljesen meggyógyult a 7 éves epilepsziás kislány, aki elkapta a koronavírust és lélegeztetőgépre került

Teljesen meggyógyult a 7 éves epilepsziás kislány, aki elkapta a koronavírust és lélegeztetőgépre került

Csütörtök reggelre 96-ra nőtt a koronavírus betegségből felgyógyultak száma. Egyikük az a 7 éves kislány, akit lélegeztetőgépen tartottak, miután epilepsziás görcsrohamok miatt került be a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájára. A hírt az egyetem közölte saját honlapján.

A kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR-típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus-tesztet, amely pozitívnak bizonyult. A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus-fertőzésre. A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és a szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztetőgépről le tudták venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult – írják. Hozzáteszik: a beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték; ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus-tesztet, amely negatívnak bizonyult. A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontrollvizsgálatokra kell majd visszajönnie. A család kérését és a betegjogokat tiszteletben tartva további nyilatkozatot nem ad a Semmelweis Egyetem az esettel kapcsolatban.

Forrás: Semmelweis Egyetem; Vezető kép: Semmelweis Egyetem

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.