Pesti Srácok

Több, mint 20 millióért vásárol autókat a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba

Újabb hangfelvétel került nyilvánosságra a korábban már korrupció botrányba keveredett Lackner Csabáról. A kispesti politikust azóta az MSZP-ből is kizárták. A Magyar Nemzet birtokába került, kispesti korrupciós ügyekről árulkodó hangfelvételek egy újabb részletét tették közzé. Lackner ezen most éppen arról beszél, hogy két, nagy értékű autót készül vásárolni, a feleségének egy terepjárót, magának pedig egy sport Mercedest. A Hír TV megkereste a Lackner család otthonát, amelynek udvarán március közepe óta parkol egy új, Škoda típusú városi terepjáró. Fel is hívták a politikust, de az nem volt hajlandó beszélni az autókról és bontotta a vonalat.

– hallható a párbeszéd Lackner Csaba és ismerőse közt a Hír TV által közölt felvételen. Az ismerős arra is rákérdez, hogy a mostaniaknak megvan-e már a sorsa, vagyis azokat eladja-e, mire Lackner azt feleli, "nem is érdekli, legfeljebb majd ott állnak a ház előtt" – kvázi nincs szüksége a meglévő kocsik eladásához ahhoz, hogy két vadonatújat vegyen.

Új autó Lackner Csaba udvarán. Fotó: Hír TV
PestiSracok facebook image

A Hír TV megkereste Lackner Csabát, a kispesti korrupciós botrányok kulcsfiguráját, hogy megkérdezzék, kié az udvaron álló új autó, de Lackner nem akart nyilatkozni. A második kérdést már meg sem hallgatta, egyszerűen bontotta a vonalat. Az LMP-s képviselő viszont reagált a hangfelvételre és a kocsivásárlásra. Ferenczi István szerint felháborító, amit Lackner Csaba művel.

– fogalmazott Lackner Csaba LMP-s képviselőtársa.

Megnéztük a Škoda honlapját, mennyibe kerülnek a márka városi terepjárói. Mivel a felvételek alapján nem egyértelműen beazonosítható a típus, többet is. Felszereltségtől függően az alapár 9 millió forint, egy automata, összkerékmeghajtásos már 11, ha minden extrát hozzáadunk, akkor pedig már közel járunk a 14 millióhoz. Lackner Csaba egyébként maga is úgy fogalmaz a hangfelvételen: "15 millióig jó vagyok".

Ha ehhez hozzáadjuk a 9 milliós Mercedes sportautó árát, amit magának szán, akkor elmondható, hogy 350 ezer forintos képviselői tiszteletdíjból 21,5 millió forint is futja autókra.

Forrás: Hír TV, Vezető kép: Origo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.