Pesti Srácok

Trump: óriási előrehaladást értünk el a terápiában

Trump: óriási előrehaladást értünk el a terápiában

Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában- jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este. Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.

Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet. A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.

Az elnök elégedetlenségét fejezte ki az indiai állásponttal kapcsolatban. Még a hétvégén ugyanis telefonon felhívta Narendra Modi indiai miniszterelnököt, és arra kérte, hogy oldja fel a hidroxi-klorokin nevű szer exportkorlátozását. Ez az a malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére használt gyógyszer, amellyel több amerikai kórházban is megpróbálják kezelni a koronavírus-fertőzötteket. Modi azonban nem vette figyelembe a kérést. Trump a sajtókonferencián erre úgy reagált: "nem tetszik" neki az indiai politikus döntése, és meglehet, lesz ennek retorziója.

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket. Állást foglalt a gazdaság újraindítása mellett is.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. A konferencián jelen volt Pence is, aki azt mondta, hogy hétfőn vizsgálták meg újra, és az eredmény negatív lett. Az egyik újságíró azt a jelentést firtatta, amelyet az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának főellenőre tett közzé hétfőn, s amely szerint a koronavírusos esetekkel küszködő kórházaknak nincs elegendő felszerelésük, orvosi maszkjuk, védőruházatuk, segédeszközük. Trump cáfolta ezt.

- mondta.

Brett Giroir admirális, az egészségügyi és emberi erőforrások tárcájának államtitkára szintén visszautasította a jelentésben foglalt megállapításokat, hozzátéve, hogy azok valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak. Trump tájékoztatott arról is, hogy hétfőn délután telefonon tárgyalt a demokraták várható elnökjelöltjével, Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével. "Nagyszerűnek" és "meleg hangúnak" nevezte a beszélgetést; azt mondta, hogy a járvány elleni küzdelmet vitatták meg.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.