Pesti Srácok

Tuzson Bence: Újabb 2700 munkahely jön létre a gödi Samsung-gyárban

Tuzson Bence: Újabb 2700 munkahely jön létre a gödi Samsung-gyárban

Gödön – ahol a kormány az első gazdasági övezetet kijelöli – a Samsung gyár 1600 embernek ad munkát, de hamarosan fejlesztik az üzemet, további 2700 embert vesznek fel, így 4300-ra nőhet az ott foglalkoztatottak száma – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tuzson Bence elmondta, hogy a rendelet értelmében a kijelölt gazdasági övezetből származó adóbevételeket elsősorban a terület környékére kell költeni, így a Gödön, Csomádon és a Dunakeszin élők érdekeit is figyelembe kell venni.

– jegyezte meg. Arról is beszélt, hogy amikor Magyarországon ezrek veszítik el a munkájukat a járvány miatt, nagyon fontos, hogy azokat a helyeket a kormány megpróbálja megerősíteni, ahol új munkahelyek jönnek létre.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– ismertette. Kérdésre elmondta azt is: a különleges gazdasági övezetek létrehozása egy lehetőség, amivel a kormány segíteni tud azokon a területeken, ahol munkahelyteremtés zajlik.

– hangsúlyozta. Hozzátette: egyelőre egy ilyen övezet van, de a lehetőség nyitva áll, hogy továbbiak jöjjenek létre. Az államtitkár az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta azt is, hogy egyéni politikai érdekek sem írhatják felül a munkahelyteremtés fontosságát. Hozzátette, hogy Gödön jelenleg kaotikus politikai viszonyok vannak, hiszen az ellenzéki polgármester – korrupció vádjával – feljelentette a két alpolgármestert, és viszont.

– fogalmazott Tuzson Bence.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.