Pesti Srácok

Varga Mihály: a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges

Varga Mihály: a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges

A kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány három százalék alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia - nyilatkozta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Varga Mihály úgy fogalmazott, zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság. Nagy valószínűség szerint zsugorodás, visszaesés lesz, aminek mértéke most 3 százalékra tehető, de a végleges adat nagy mértékben függ a járványhelyzet alakulásától, attól, hogy a gazdaság mikor tud kijönni a karanténból - fejtette ki, majd hozzátette, folyamatosan monitorozzák a történéseket. Kiemelte, a magyar gazdaság most a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is sokkal válságállóbb helyzetben van, mint a 2008-as válság idején, ami lehetővé teszi, hogy minél kisebb károkkal élje túl a járvány miatti leállást.

A munkahelyek megtartása, megvédése a legfontosabb, aminek érdekében a kormány munkahelymegtartó támogatással, hitellel, garanciaeszközökkel, tőkepótlással, valamint adóintézkedésekkel segíti a vállalkozásokat - hangsúlyozta Varga Mihály. Elmondta, a kabinet az utolsó simításokat végzi egy hitel- és garanciacsomagon, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást adnak. Kitért arra is, hogy a kormány foglalkoztatási csomagja a munkahelyek megvédését, megtartását szolgálja, a leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget pedig az adózásban adott könnyítések jelentik a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, hogy utóbbiak minél kisebb veszteséggel és minél több munkahelyet megtartva legyenek túl a járvány okozta válsághelyzeten.

A pénzügyminiszter aláhúzta, a kabinet eddigi adókönnyítései 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és családoknál. Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy a kormány korábbi vállalásait is teljesíti. Példaként említette, hogy folytatják a szociális hozzájárulási adó mérséklését, a teher idén 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ami fél év alatt mintegy 160 milliárd forinttal segíti a vállalkozásokat. Hangsúlyozta, mintegy 600 ezer cégnek lehetővé teszik, hogy a tavaszi határidők helyett szeptemberig nyújtsák be adóbeszámolóikat, ami jelentős pénzügyi segítséget jelent számukra.

PestiSracok facebook image

A kormány emellett lehetővé tette minden vállalkozásnak, hogy ötmillió forintig terjedő adómérséklést, részletfizetést, vagy fizetési halasztást kérjen - mondta. Varga Mihály közölte, a kisvállalkozások adójának 12 százalékról 11 százalékra mérséklése 10 milliárd forintos könnyítés, ami 50 ezer vállalkozást segít.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.