Pesti Srácok

Varsó szerint jogtalan az uniós kötelezettségszegési eljárás

Varsó szerint jogtalan az uniós kötelezettségszegési eljárás

Az Európai Bizottság (EB) nem jogosult arra, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson az igazságügy tagállami megszervezése kapcsán, amint ezt az új lengyel bírák legitimitását védő lengyel törvény esetében tette - olvasható a varsói igazságügyi tárca csütörtöki állásfoglalásában.

A varsói minisztérium ezzel az előző nap Lengyelországgal szemben elindított, a bírói függetlenség elvével érvelő brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra reagált. A lengyel állásfoglalás szerint, az igazságügy szervezése viszont a tagállamok hatáskörébe tartozik, az EB ezért e témában nem jogosult arra, hogy kétségbe vonja a nemzeti parlament által megszavazott, az államfő által jóváhagyott törvénymódosításokat. Az említett előírások védik a lengyel alkotmányos rendet - hangsúlyozzák a minisztériumi nyilatkozatban.

A február 14-án hatályba lépett lengyel előírások fegyelmi intézkedéseket tesznek lehetővé az olyan bírák esetében, akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, illetve akik "a bíróságok és a bírák függetlenségével összeegyeztethetetlen közéleti tevékenységet" folytatnak. A törvénymódosításokat a lengyel törvényhozás azt követően fogadta el, hogy a varsói legfelsőbb bíróság egy része - a testületnek az előző kormányok idején kinevezett tagjai - olyan határozatot fogadtak el, amely lehetővé tette a Jog és Igazságosság (PiS) párt 2015 óta tartó kormányzása idején kinevezett bírák legitimitásának kétségbevonását. Ezt a legfelsőbb bírósági határozatot a lengyel alkotmánybíróság április 20-án az alaptörvényt sértőnek találta.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/PAP/Pawel Supernak

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.