Pesti Srácok

A kommunista utódpárt is az EU születésnapját ünnepli

A kommunista utódpárt is az EU születésnapját ünnepli

Ujhelyi István doktor jegyzi azt a szombati MSZP-s közleményt, amelyben az Európa Nap kapcsán az EU-t éltetik. Különösen pikáns, hogy a kommunista utódpárti MSZP Robert Schuman hetven évvel ezelőtti javaslatát emlegeti, amely megalapozta a későbbi Európai Uniót, hiszen azokban az években az elvtársak még a Szovjetunió hátsó fertályát polírozták, miközben Európa és a demokrácia akkori barátait börtönökben verették.

Az MSZP-s Ujhelyi szombati közleménye tipikus példája annak a múlttagadásnak, valóságferdítésnek, amelyet a keresztényüldöző, demokráciaellenes kommunista diktatúra utódpártja a rendszerváltást követően produkál. Mint írják, 1985 óta ezt a napot (május 9.) ünneplik az európai közösség születésnapjaként, Európa Napjaként ünnepelik,

Vajon a harminc évvel ezelőtti MSZ(M)P elmondhatta volna ezt magáról? Mindenesetre a közleményben Ujhelyi kifejti, hogy

PestiSracok facebook image

Mondjuk nem mindenki, mert a szocialisták nem a felvilágosult, nyugatos és haladó Európát választották, hanem a proli keleti Szovjet-Oroszországot, ami jobban is illett hozzájuk. A rendszerváltás óta azonban az MSZP lecserélte Moszkvát Brüsszelre, úgyhogy most már széles nyelvcsapásokkal érvelhet amellett egy Ujhelyi István, hogy

Majd kiemeli:

"Mi", európai demokraták? Mióta, elvtárs? Néhány éve még vörös csillagos Jómunkásember-kitüntetéseket aggattatok egymásra május 1-jén.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."