Pesti Srácok

Amerikai orvosok: A koronavírus a vesét, a szívet, az agyat és a központi idegrendszert is károsítja

null

Az új típusú koronavírus kiváltotta, Covid-19 nevű betegség nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész emberi szervezetet – erről közölt riportösszeállítást szerdán a CNN hírtelevízió.

A CNN kutatókat és gyakorló orvosokat megszólaltató riportjában kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegezve arról tudósított, hogy az új típusú koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több életfontosságú szerv együttes leállását idézve elő. Scott Brakenridge, a floridai egyetemi kórház sebészprofesszora arról számolt be, hogy az orvosok általában sokáig csak arra összpontosítottak, hogy a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezeljék, de az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy azok is szenvedhetnek Covid-19-ben, akik nem lázasak, nem köhögnek, légszomjuk sincs.

– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, és ennek következtében a betegek 20-50 százalékát elvesztik. A betegek ilyenkor végtagamputálást követően fellépő embóliában vagy infarktusban hunynak el. Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, ugyancsak arra hívta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak ki. A CNN megszólaltatta a Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik patológusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák a halált.

PestiSracok facebook image

A héten a The Washington Post is terjedelmes riportot közölt arról, hogy az új típusú koronavírus – a korábbi ismeretekkel ellentétben – az egész szervezetet megtámadhatja. A lapnak David Reich, a New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben tönkreteheti, hogy egyes kórházakban már nem elég a dialízis-berendezés sem. Ő szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést, és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.

A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik és néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul a kór megtámadja a kisgyermekeket is. Az elmúlt napokban New Yorkban 73 kisgyermek betegedett meg súlyosan, és a múlt héten három kisgyermek, köztük egy ötéves kisfiú meghalt a Covid-19 szövődményeiben. Mindegyiküknél a vérerek tágulatával és gyulladásával járó Kawasaki-kórt diagnosztizálták, mint a Covid-19 egyik szövődményét.

– nyilatkozott a The Washington Postnak David Reich. Geoffrey Barnes, a Michigan Egyetem professzora, a szív- és érrendszeri betegségek szakértője a lapnak azt hangsúlyozta:

Majd hozzáfűzte, hogy

A The Washington Post munkatársai felkeresték Mandeep Mehrát, a Harvard Egyetem orvoskarának professzorát is, akinek kutatócsoportja korábban a Lancet című tudományos folyóiratban is elemzést jelentetett meg, és aki kifejtette: munkatársaival együtt azt feltételezi, hogy

Forrás: MTI; Kiemelt kép: ma7.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.