Pesti Srácok

Donald Trump szerint a járvány után az amerikai gazdaság gyorsan talpra fog állni

Donald Trump szerint a járvány után az amerikai gazdaság gyorsan talpra fog állni

A koronavírus-járvány után az amerikai gazdaság gyorsan talpra áll, az elveszett 20 millió munkahelyet gyorsan ismét megteremtik – nyilatkozott Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fox televíziónak.

Az elnök egy sor, az amerikaiakat élénken foglalkoztató belpolitikai kérdésben nyilatkozott meg. Kifejtette, hogy a járvány alatt eddig elveszített több, mint 20 millió munkahely viszonylag gyorsan ismét megteremthető.

– fogalmazott, és azt hangoztatta, hogy az emberek készen állnak rá, hogy ismét munkába álljanak. Ez akkor is így van, ha az ország újraindításának sürgetéséért a demokrata párti politikusok hibáztatják őt – tette hozzá. Az amerikai elnök hosszasan kitért első nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ügyére. A Flynn elleni vádat az igazságügyi minisztérium csütörtökön este visszavonta. Trump hangsúlyozta: a felhozott vád "teljes mértékben kacsa volt". Mint fogalmazott: "mocskos politikusok és mocskos zsaruk" ténykedéséről volt szó, és reményei szerint "ennek a közeljövőben meg is fizetik az árát". Sejtetni engedte, hogy az elkövetkező napokban nyilvánosságra hozandó dokumentumokból az derül majd ki, hogy az előző elnök, Barack Obama kormányzata tudott a Flynn ellen feltételezhetően törvénytelen eszközökkel folytatott vizsgálatról, és "hazaárulásnak" minősítette az előző kormányzat erre vonatkozó cselekedeteit.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Trump. Leszögezte: az újabb dokumentumok nyilvánosságra kerülésével várhatóan többet lehet majd megtudni arról, hogy Obama és alelnöke, Joe Biden mit is tudott az egész ügyről.

Trump "nagyon zavarba ejtőnek" nevezte azt az amerikaiakat lázban tartó georgiai bűnügyet, amelyben Brunswick város egyik tehetős negyedében a gyanú szerint két fehér amerikai – apa és fia – egy vita során agyonlőtt egy kocogó afroamerikai fiatal férfit. A két gyanúsított azzal próbált védekezni, hogy tolvajnak nézte a 25 éves áldozatot. A gyilkosságról videofelvétel is nyilvánosságra került. Trump a felvételről azt mondta: "szívszorító". Kérdésre válaszolva kitért a venezuelai állítólagos amerikai partraszállási kísérletre is.

– fogalmazott az elnök.

– mondta, hozzáfűzve, hogy

Kínáról szólva Trump leszögezte: nehéz most a két ország közötti viszony, de úgy vélte, hogy a két ország kereskedelmi főtárgyalói közötti, péntek reggeli egyeztetések azt jelzik, hogy Washington és Peking a globális egészségügyi válság ellenére is tartja magát a korábbi kereskedelmi megállapodásokhoz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.