Pesti Srácok

Egyre több szülő viszi vissza bölcsődébe a gyermekét

Egyre több szülő viszi vissza bölcsődébe a gyermekét

Egyre több szülő viszi vissza a bölcsődébe a gyermekét; helyenként már meg is teltek a kis csoportok és kifejezetten nehéz tartani az 5 fős csoportlétszámot – erről beszélt Péntek Ágnes, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az alelnök elmondta: a kistelepüléseken nehezebb megoldani az előírások adta feladatot, de a nagyobb városokban, ahol több bölcsőde van, még képesek kezelni a helyzetet. Ezért – fűzte hozzá – figyelni kell arra, hogy a veszélyhelyzet enyhülésével folyamatosan emelkedjen a csoportlétszám is. A biztonsági szabályokról Péntek Ágnes elmondta: mind a gyerekekre, mind pedig a dolgozókra figyelni kell, ezért továbbra is kezet kell mosni, és használni kell a fertőtlenítőszereket, illetve a védőfelszereléseket. Kitért arra is: akár egyetlen gyermek miatt is biztosítani kell bölcsődei felügyeletet a szabályok értelmében. A finanszírozás most úgy történik, hogy még a veszélyhelyzet előtti létszám után kérhetnek támogatást a fenntartók, ami nagyon kedvező a bölcsődék számára, hiszen most sokkal kevesebb gyermekkel foglalkoznak. Kiemelte azt is: nem lehet gondozási díjat kérni azokon a településeken sem, ahol egyébként ez érvényben van, és minden gyermek számára biztosítják az étkezést, amihez a szülők különböző kedvezményeket is igénybe vehetnek.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.