Pesti Srácok

EMMI: vizsgálatot rendeltek el az agyhártyagyulladásban elhunyt nő ügyében

null

Vizsgálatot rendeltek el az agyhártyagyulladásban meghalt 33 éves nő ügyében – tudta meg az ATV. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradó megkeresésére közölte: az ügyben a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatot rendelt el, ám arról csak lezárulta után adnak információt.

A megkeresésre a minisztérium azt is közölte, hogy az egészségügyi ellátások lépcsőzetes visszaállítása folyamatosan zajlik, a kórházak az ágyak jobb kihasználása érdekében tárgyalhatnak egymással a nem koronavírusos betegek mielőbbi ellátásának biztosítása érdekében.

Az ATV Híradójának Facebook-oldalán közzétett posztban leírják, hogy agyhártyagyulladásban meghalt egy 33 éves esztergomi nő, miután édesanyja szerint több kórház sem akarta fogadni. Krónikus betegsége nem volt, egy nap azonban fejfájás kezdte gyötörni, majd belázasodott, de nem köhögött. A háziorvos koronavírus-tesztet rendelt el, de a mentő 48 óra elteltével sem érkezett meg. Közben a nő állapota folyamatosan romlott, már sugárban hányt. Végül megérkezett a mentő, Székesfehérvárra vitték, ám ott nem fogadták, így a nő végül a tatabányai kórház sürgősségi koronavírus-osztályára került. A koronavírus-tesztje negatív lett, még aznap este hazaküldték. Nem sokkal később újra mentőt hívtak hozzá, ami – miután több fővárosi kórház sem fogadta – Balassagyarmatra vitte. Itt nem sokkal később meghalt – írják.

Forrás: ATV Híradó Facebook-oldala; Kiemelt kép: MSZP Facebook-videója

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.