Pesti Srácok

Euró milliókat adakoztak az uniós országok a járvány elleni védekezésre

null

Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót adományoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donor-konferenciájának megnyitóján. A mai nap fordulópont a járvány elleni küzdelmünkben. Sokan vagyunk, de egy a célunk. Ezt a döntést is csapatban hoztuk meg- hangsúlyozta a bizottság elnöke.

Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke elmondta, hogy a válságra adott válasznak arányosnak kell lennie a járvány súlyosságával. Legalább 7,5 milliárd euróra van szükségünk, de talán még többre is. Ki kell fejlesztenünk a vakcinát és mindenki számára elérhetővé kell tennünk- nyilatkozta. Emmanuel Macron francia elnök online elmondott beszédében fél milliárd euró támogatást jelentett be.

- hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Angela Merkel német kancellár elmondta, hogy országa 525 millió euró hozzájárulást nyújt a kezdeményezéshez. Merkel az adományozó konferenciát reménysugárnak nevezte. Véleménye szerint globális összefogassal meg lehet nyerni a járvány elleni küzdelmet, azonban még mindig csak erőfeszítéseink kezdetén vagyunk- nyilatkozta.

Boris Johnson brit miniszterelnök rövid beszédében azt mondta, hogy a vírus legyőzésére szolgáló vakcina kifejlesztése nem az országok közötti versenyről, hanem "életünk legsürgetőbb közös törekvéséről" szól. A brit miniszterelnök bejelentette, országa 388 millió angol fontot (mintegy 155,5 milliárd forint) ajánl fel a kezdeményezés keretében.

Andrej Babis cseh miniszterelnök a visegrádi országok - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia- nevében tett nyilatkozatában azt mondta, a visegrádi négyek 3 millió euróval (mintegy 1 milliárd forint), államonként 750 ezer euróval (mintegy 265 millió forint) járulnak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Azt hangsúlyozta, hogy a védekezés idején azokra a kontinensekre és országokra is figyelmet kell fordítani, amelyek hiányos egészségügyi ellátással rendelkeznek.

Spanyolország miniszterelnöke Pedro Sanchez videóüzenetében elmondta, országa 125 millió euróval (mintegy 44,1 milliárd forint) járul hozzá a járvány legyőzéséhez.

- fogalmazott.

Guiseppe Conte olasz kormányfő videóüzenetében bejelentette, országa 140 millió euró hozzájárulást nyújt a járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó koalíció (CEPI), az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (Gavi), valamint a Globális Alap és a nemzetközi gyógyszervásárlási mechanizmus (UNITAID) számára a vakcinakutatás felgyorsítására. További 10 millió euró hozzájárulást nyújt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számára a legsebezhetőbb országok támogatására irányuló munkájához. Félmillió eurót különít el a koronavírus elleni reagálási mechanizmus globális alapja számára, valamint a következő öt év során 120 millió euró hozzájárulást biztosít az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (Gavi) globális immunitást célzó törekvésének sikere érdekében.

Információk szerint, ez idáig mások mellett Kanada 850 millió dolláros (mintegy 273,7 milliárd forint) hozzájárulást jelentett be, Szaúd-Arábia 500 millió dollár (mintegy 161 milliárd forint), a Dél-afrikai Köztársaság 1,3 millió dollár (mintegy 420 millió forint), Izrael 16 millió dollár (mintegy 5,2 milliárd forint), Japán 1,54 millió dollár (mintegy 496 millió forint) összegű támogatást ajánlott fel a koronavírus elleni közös fellépés sikere érdekében.

A koronavírus elleni küzdelem jegyében, az Európai Bizottság kezdeményezésére hétfőn rendezett világszintű adományozó konferencia célja legalább 7,5 milliárd euró összegyűjtése olyan diagnosztikai- és a kezelésekhez szükséges eszközökre, gyógyszerek és vakcinák fejlesztésére, és alkalmazására, amelyek segítségével legyőzhető a világjárvány.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.