Pesti Srácok

Farkas Örs: az ellenzékre a bajban sem lehet számítani

Farkas Örs: az ellenzékre a bajban sem lehet számítani

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint az elmúlt három hónapban bebizonyosodott, hogy az ellenzékre a bajban sem lehet számítani.

Farkas Örs hétfőn az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, hogy az ellenzék nem segített a kormánynak a koronavírus-járvány elleni védekezésben, helyette támadták a kormányzat, az Operatív Törzs és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók intézkedéseit.

– utalt Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének egyik televíziós interjújára.

PestiSracok facebook image

A kormány rendkívüli felhatalmazásának visszaadásával kapcsolatban azt mondta: már megszülettek azok a döntések, amelyek a járvány jelenlegi szakaszában az emberek egészségének védelmét szolgálják, ezért a hatékony védekezéshez nincs tovább szükség a rendkívüli jogrendre. Magyarország felkészült arra, hogy a járvány második hullámának esetén ismét megakadályozza a tömeges megfertőződést - hangsúlyozta a szóvivő. Farkas Örs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az Európai Unió felszámoltatta Magyarországgal a tranzitzónákat, de a kormány a magyarok érdekeit figyelembe véve továbbra is csak azokat engedi be az ország területére, akik arra jogosultak.

– emlékeztetett.

Szerinte a tranzitzónák felszámolásával a brüsszeli szándék az volt, hogy egyenes út nyíljon a menekülteknek Európába, és Magyarország ezt ismét nem engedte.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.