Pesti Srácok

Farkas Örs szerint komikus, amit Karácsony üzent a kormánynak (Videó!)

Komikusnak nevezte Farkas Örs Karácsony Gergely üzenetét, amelyben a főpolgármester azt írja, hogy a kormány ne vegye félvállról a védekezést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint Karácsonynak a járvány idején már eddig is bőven lett volna lehetősége döntéseket hozni, és azokért felelősséget vállalni, de ezeknek a képességeknek nincs birtokában.

A Hír TV Magyarország élőben című szombat esti műsorában emlékeztetett: Orbán Viktor nem sokkal korábban jelentette be, hogy két héttel a vidéket érintő korlátozás-enyhítések után Budapesten is lazítások lépnek életbe vasárnap éjféltől. Elsősorban az Operatív törzsnek a szakmai állásfoglalása, a járványügyi helyzetet, illetve magát a vírust ismerő virológusoknak a szakmai állásfoglalása, illetve a fővárosi polgármesternek, a fővárosi vezetőknek az állásfoglalása volt az, ami a kormánynak segítséget adott ehhez a döntéshez. A járvány az első szakaszában Magyarország hatékonyan védekezett, sikerült legyőzni a vírust ebben a szakaszban, és miután az itteni járványügyi adatok pozitívan alakulnak, Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszába – jelentette ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony Gergely üzenetét, amelyben azt írja, hogy a kormány ne vegye félvállról a védekezést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hozzátette, a főpolgármesternek most bőven lett volna lehetősége döntéseket hozni, és azokért felelősséget vállalni.

– emelte ki Farkas Örs.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV/Origo, Fotó: M1

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.