Pesti Srácok

Gyakorlatilag kivégzés volt a Deák téri késelés

null

Intézetben élt az a 18 éves fiú, aki bandában támadt egy gyanútlanul szórakozó társaságra a Deák téren – írja az Origo a Blikkre hivatkozva. A 18 éves Krisztián csütörtök éjszaka ünnepelte a születésnapját, ahogy egyik áldozata, a 16 éves László is. A két társaság az utcán futott össze, majd egy rövid vita után Krisztián a tömegverekedésben előkapta a bicskáját, amivel összevissza kaszabolta áldozatait. Társai közben brutális kegyetlenséggel ütötték-verték a földön fekvő fiúkat, fejbe és hasba rugdosták őket, három lány próbálta leállítani a támadókat, de hiába. A meggyilkolt fiatalok egymást védhették, egyikük testvére még láthatta a bátyja haláltusáját a Bors szerint.

A fiút, aki egy autó alá dobta a kést, tíz perccel a kettős gyilkosság után elkapták a rendőrök: a késelést és a menekülést is végig vették a kamerák. Tízen vettek részt a tömegverekedésben. Az áldozatok és az elkövető társaságai nem ismerték egymást. Három lányt is elszámoltattak a rendőrök: kiderült, hogy ők megpróbálták szétválasztani a verekedőket. A tömegverekedés összes résztvevőjének volt már dolga a hatósággal. Kilenc embert előállítottak, a nyomozók kockáról kockára elemzik a kamerafelvételeket, hogy tisztázzák, kinek mi volt a szerepe a tragédiában.

– mesélték róla az ismerősök.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Origo/Koncz Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.