Pesti Srácok

Hetek óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

null

Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Az újranyitott téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Ők "avatták" fel több mint két hónap után a teret, ahol rendőrök ellenőrizték, hogy mindenkin szájmaszk legyen, és az emberek biztonságos távolságra álljanak egymástól.

Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából. Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Ők "avatták" fel több mint két hónap után a teret, ahol rendőrök ellenőrizték, hogy mindenkin szájmaszk legyen, és az emberek biztonságos távolságra álljanak egymástól. Ferenc pápa a vasárnap déli Mennyek királynője imádságot (Regina coeli) és az ezt kísérő beszédet továbbra is a pápai könyvtárszobában, internetes közvetítésben mondta el. Majd kinézett az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából és kezével köszöntötte a téren levőket, akik erre vártak.

A kínai katolikusokhoz szólt

Ferenc pápa beszédében többek között a kínai katolikusokhoz szólt, a 2007 óta nekik szentelt imanap alkalmából. Kijelentette, hogy a kínai katolikusok az egyetemes egyház szerves részét alkotják, és az egyház "támaszt nyújt nekik a megpróbáltatásokban". Kínában négymillióra teszik a katolikusok számát: a Szentszék és Peking 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, többek közt a Vatikántól kinevezett kínai püspökök elfogadásáról. Ferenc pápa emlékeztetett a 2015. május 24-i, Áldott légy kezdetű enciklikájára a teremtett világ védelméről, és ennek szentelte a következő egyházi esztendőt. Május 25-re esik az egyházban a tömegkommunikáció világnapja, az alkalomból hétfőn jelenik meg Ferenc pápa olaszul Különbözők és Egységesek. Kommunikálok tehát vagyok című könyve, amelynek előszavát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága írta. A Vatikán bejelentése szerint a 83 éves Ferenc pápa összes idei, Vatikánon kívüli programja elmarad.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.