Pesti Srácok

Hírszerzési jelentés: Kína bizonyítékokat semmisített meg a járvány kitöréséről

Hírszerzési jelentés: Kína bizonyítékokat semmisített meg a járvány kitöréséről

Egy kiszivárgott hírszerzési jelentés szerint Kína elhallgatott bizonyos adatokat, illetve szándékosan bizonyítékokat semmisített meg az új típusú koronavírus-járvány kitöréséről - írta hétfőn a The Daily Telegraph című lap ausztrál kiadása. Az angolszász országok közötti, Five Eyes (Öt Szem) néven ismertté vált hírszerzési szövetség arról számolt be a 15 oldalas értékelésében, hogy a kínai hatóságok eleinte megpróbálták elhallgattatni azokat az orvosokat, újságírókat, akik felhívták a figyelmet a vírus veszélyeire, blokkolták a híradásokat, valamint egészen január 20-ig tagadták, hogy a fertőzés emberről emberre is terjedhet, miközben már december vége óta tudták, hogy ez nem így van.

Mint írták, az aggodalmaiknak hangot adó szakemberek közül többen is rejtélyes körülmények között eltűntek, a kelet-ázsiai ország hosszú időn keresztül tagadta a vírusról szóló híreket, ami jelentősen nehezítette a terjedés feltartóztatását, emellett a nemzetközi kutatócsoportok információ- és mintakérelmeit is elutasították.Az újság kiemelte, hogy az átláthatóság hiánya számos már országot is veszélybe sodort, akadályozta a védőoltás kifejlesztését és emberéletek tízezreit követelte világszerte.

A Five Eyes nevű szövetség keretében az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, illetve Új-Zéland titkosszolgálati információkat oszt meg egymással már az 1940-es évek óta.

Ben Wallace brit védelmi miniszter egy hétfői rádióinterjúban nem kívánta kommentálni ezeket a híreket, mindössze annyit mondott, hogy vannak kérdések, amelyekre Pekingnek válaszokat kell majd adnia. Justin Trudeau kanadai kormányfő is óvatosan fogalmazott, úgy vélekedett, hogy "túl korai lenne még következtéseket levonni". Mike Pompeo amerikai külügyminiszter előző nap kijelentette, "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered, a Kínai Kommunista Párt pedig "klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket" tett az orvosok elhallgattatására.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/AP

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.