Pesti Srácok

ITM: Mától elérhető a VírusRadar mobilos alkalmazás

null

Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak. Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés, az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.

– jelezte Schanda Tamás. Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon 5,5 millió ember használ okostelefont, így minden második honfitársunk kezében, zsebében, táskájában ott van az applikáció futtatására alkalmas készülék. A szaktárca arra kér mindenkit, hogy a kedvenc alkalmazásai mellé töltse le és kezdje el használni a VírusRadart, mivel minél többen használják az alkalmazást, annál több esetben lehet még időben figyelmeztetni a lehetséges fertőzötteket, és ezzel tovább csökkenthetők a járványügyi kockázatok.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Schanda Tamás. Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-on hamarosan elérhetővé válik; erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth-kapcsolatra van szükség. Kitért arra, hogy az alkalmazás megvalósulásához hozzájárult adományként a NextSense és a Biztributor Kft., a regisztráció aktiválásához szükséges SMS-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Index

Ajánljuk még