solymár károly balázs
Több, mint másfél milliárd forinttal támogatja a kormány a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát
A fiatalok legrangosabb informatikai világversenyének megszervezését a kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta, ezzel is erősítve Magyarország szerepét az információtechnológiai szektorban. Az évente ismétlődő verseny nemcsak azonnali sikereket biztosít az érmeket szerző középiskolásoknak, hanem a hosszú távú karrierjükben is kulcsszerepet játszhat – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.A digitalizáció szempontjából az európai élbolyba törekszik Magyarország
A Nemzeti digitalizációs stratégia jövőképe az, hogy Magyarország a digitalizáció terén az európai országok rangsorában 2030-ra a legjobb tíz ország között szerepeljen. Ezt úgy lehet elérni, hogy az internetes hálózatok gigabitképes sávszélességre felfejlesztésétől a vállalkozások és a közigazgatás digitális átállásának támogatásán át az egészségügy digitalizációjának további javításáig hajtanak végre fejlesztéseket – jelentette ki Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban.Laptopokat adott át Szerencsen az ITM helyettes államtitkára
A digitális oktatási stratégiához kapcsolódó iskolai szélessávú internetről és a teljes körű wifi-lefedésről beszélt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára csütörtökön, a Szerencsi Középiskolai Kollégiumban, ahol laptopokat is átadott.ITM: Mától elérhető a VírusRadar mobilos alkalmazás
Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.ITM: azokat a tanulókat is bekapcsolják a távoktatásba, akiknek nincs megfelelő eszközük vagy internetkapcsolatuk
A segítségnyújtás folyamatban, azokat a tanulókat is bekapcsolják a távoktatásba, akiknek nincs megfelelő eszközük vagy internetkapcsolatuk - hangsúlyozta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Az államtitkár szerint Magyarországon felelős és ambiciózus döntés született a digitális oktatás bevezetésével.Óriási az igény informatikusokra
Óriási a munkaerőpiaci igény informatikusokra; Magyarországon jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.Akár 500 millió forint támogatást kaphatnak hazai cégek digitális fejlesztésre
Keddtől regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra; az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón. Elsősorban nem informatikai cégek jelentkezését várják, hanem olyan vállalkozásokét, amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani – hívta fel a figyelmet.Ajánljuk még