Pesti Srácok

Karácsony Gergely bocsánatot kér, de továbbra is a kormányt hibáztatja a Pesti úti idősotthon helyzete miatt

Karácsony Gergely bocsánatot kér, de továbbra is a kormányt hibáztatja a Pesti úti idősotthon helyzete miatt
Karácsony Gergely szeretne válogatni a kérdések és az újságírók között, amihez rendre erkölcsi magaslatot próbál ácsolni saját magának. Fotó: Horváth Péter Gyula

Interjút adott Karácsony Gergely főpolgármester a 444.hu-nak, amiben beszélt a járvány fővárosi gócpontjává vált idősotthonról, a 10 milliárdos állami támogatásról és arról is, hogy nincs kedve a korrupcióval összefüggésbe hozott Gajda Péter bizottsági kinevezésével foglalkozni. A főpolgármester disznóvágási szokásairól legnagyobb bánatunkra nem esett szó.

A főpolgármester továbbra is hárít, eszében sincs kimondani, hogy a Fővárosi Önkormányzat bármilyen formában felelős lenne a Pesti úti idősotthon tömeges megbetegedéseiért. Karácsony szerint a felelősség „többféleképpen vethető fel”.

– mondta a 444-nek Karácsony. A főpolgármester az interjú során többször hangoztatja, hogy a konkrét felelősség a protokollé, a kormányé, az egészségügyé stb. Azonban egy ponton előbújik belőle a lelkiismeret is.

PestiSracok facebook image

– mondta. Arról azonban nem esett szó, hogy kié a felelősség a Pesti úti idősotthonon belüli állapotokról. Karácsony Gergely, úgy tűnik, szemellenzőt visel, de kétségtelen, hogy az elmúlt hetekben rengeteg piszkos ügy került nyilvánosságra a fővárosi fenntartású szociális intézmény helyzetéről. Ahogyan arról portálunk is beszámolt: nemrég kiderült az is, hogy a főváros tavaly novembertől durva spórolásra kényszerítette az intézetet, így történhetett az, hogy 80 beteg jutott egyetlen ápolóra az intézményben. Arról sem esett szó, hogy a Pesti úti idősotthonban miért volt megoldatlan március 12-e óta a folyamatos és főállású orvosi ellátás annak ellenére, hogy a koronavírusos megbetegedések már március végén is megjelentek az intézményben. A kormányhivatal szerint az orvoshiány is hozzájárulhatott az első fertőzöttek kései észleléséhez, a tömeges fertőzéshez és a nagyszámú halálesethez. Úgy tűnik, az ügy tisztázására még várnunk kell...

Budapest, 2020. április 9. Lakókat visznek kórházba a Pesti úti idősotthonból 2020. április 9-én. Az intézményben több, mint százan megfertőződtek, közülük öten meghaltak. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az interjúból kiderült az is, hogy a kormány az elmúlt fél évben 10 milliárd forintot adott a Fővárosi Önkormányzatnak járóbeteg-ellátásra. Az önkormányzat öt feltételt szabott az atlétikai világbajnokságra épülő stadion esetében, ezek közt egy az volt, hogy az elkövetkező öt évben a kormány költsön ötvenmilliárd forintot a budapesti járóbeteg és szakellátásra. Arra a kérdésre, hogy fél év alatt mennyit kapott a fővárosi önkormányzat ebből az 50 milliárdból, Karácsony úgy válaszolt:

Gajda Péterrel nincs kedve foglalkozni a főpolgármesternek, jó az úgy, ahogy van

Áprilisban robbant a hír, hogy Karácsony Gergely a korrupcióval összefüggésbe hozott kispesti polgármestert, Gajda Pétert az összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságának vezetőjének akarja kinevezni. A kinevezés végül május elején meg is történt, a korrupcióval vádolt MSZP-s kispesti polgármester bizottsági elnök lett a Városházán. Ez a hír még az ellenzéket is megosztotta: a Momentum azt kérte, hogy legalább a korrupciós vádak tisztázásáig vonják vissza Gajda kievezését. Karácsony Gergely erre azt mondta: nincs kedve Gajda Péter ügyével foglalkozni.

– mondta a főpolgármester.

Forrás: 444.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.