Pesti Srácok

Kásler: példamutatóan bonyolították le a tanárok a vizsgákat

Kásler: példamutatóan bonyolították le a tanárok a vizsgákat

A kormány nevében köszönetet mondott a magyar pedagógus karnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki hétfőn Budapesten azt mondta: a tanárok példamutató módon szervezték meg és bonyolították le az érettségi vizsgákat.

Kásler Miklós a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumban tett látogatása után újságírók előtt úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány miatt az érettségi vizsgák lebonyolítása különleges előkészületeket igényelt, és "a magyar pedagógus kar jelesre vizsgázott szervezettségből, lelkesedésből és elkötelezettségből". Kiemelte: a járvány miatt új oktatási rendszert próbálhatott ki az ország, néhány héten keresztül a távoktatást. Mindnyájunk meglepetésére, a kezdet nehézségei mellett, számos pozitív tapasztalatra tettünk szert, amelyeket lehet hasznosítani a későbbiekben is - mondta a miniszter.

Kásler Miklós közölte, a kormányzat annyit tett, hogy a vizsgák lebonyolításához biztosította a feltételeket: kidolgozták a járványügyi szabályokat, az érettségiző diákoknak 442 ezer maszkot, a tanároknak 147 ezer maszkot és gumikesztyűt bocsátottak rendelkezésre, továbbá mintegy 20 ezer flakon fertőtlenítő szert juttattak el az iskolákba.

A járvánnyal kapcsolatos intézkedések között említette még, hogy az érettségik egy órával később kezdődtek és kezdődnek annak érdekében, hogy a diákok el tudják kerülni a munkába járókkal a csoportosulást, és a vizsgák alatt egy teremben legfeljebb tízen lehetnek. Kásler Miklós elmondta, hogy több, mint 72 ezren írták meg a matematika, körülbelül 70 ezren a magyar és a történelem, mintegy 50 ezren az angol és körülbelül 13 ezren a német érettségit. A hátralevő érettségi tantárgyak vizsgáin már csak kisebb létszámban jelennek meg diákok, ezért már most mérleget lehet vonni. A lemondások, visszalépések aránya ugyanannyi volt, mint az utolsó években, körülbelül 3 százalék - közölte.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.