Pesti Srácok

Kovács Gergely érsek: A járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához

null

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek szerint ugyan más, de nem biztos, hogy rossz az, hogy a járvány miatt zarándokok nélkül kellett megrendezni az idei csíksomlyói búcsút. A búcsús szentmise szónoka abbeli hitének adott hangot, hogy "a járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához".

A februárban felszentelt Kovács Gergely érsek egy idős bölcs ember példázatával kezdte prédikációját, akinek egy vihar idején elkóboroltak a lovai, majd napok múltán visszatértek, és vadlovakat is hoztak magukkal. A vadlovak betörésekor a bölcs ember fia leesett a lóról, és karját törte, de később épp emiatt nem vitték el a háborúba. A szomszédok előbb bajnak, majd szerencsének tekintették a történetet, de ő mindig feltette a kérdést: honnan tudjátok, hogy ez rossz? Honnan tudjátok, hogy ez jó? A rossz rendre jónak bizonyult, a jó pedig rendre rossznak.

Megemlítette: a koronavírus-járvány miatti állami rendelkezések következtében a zarándoklat és az együttlét hiányzik az idei ünnepből. Egy neki írt üzenetet idézett, miszerint úgy érzi a csíksomlyói Mária vonzását a hívő ember, mint ahogyan a vándormadár, hogy útra kell kelnie. A csíksomlyói zarándoklat benne van a lelkekben, és a zarándokok mégsem vehettek részt rajta.

PestiSracok facebook image

– tette fel ismételten a kérdést az érsek.

– adta meg a választ. Felidézte: Jézus is úgy érezte a kereszten, hogy az atyja elhagyta őt, aztán harmadnapra kiderült, hogy mégsem.

– mondta. Vigaszként Ferenc pápa Csíksomlyón elmondott szavait ajánlotta, aki úgy vélekedett: nem szabad elfelejteni a múltat, de cselekedni kell a jövő érdekében, és kérni kell a kegyelmet, hogy Isten "a régi és mostani sérelmeinket, bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében". Kijelentette: a járvány sok mindent átértékelt bennünk, megtanított arra, hogy mi az, ami igazán értékes, mi az, ami maradandó.

– fogalmazott. Kovács Gergely felidézte: nem az első alkalom a búcsú történetében, amikor nem gyűlhettek össze a zarándokok.

– fogalmazott az érsek.

A csíksomlyói kegytemplomból közvetített szentmisét több internetes csatornán, a Duna Televízióban és az erdélyi Mária Rádióban követhették a hívek. A templom előtti téren mintegy 250-en gyűltek össze.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még