Pesti Srácok

Kovács Zoltán szerint a sokat kritizált koronavírus-törvény emberéletek ezreit mentette meg

null

Az idő és az eredmények bizonyították, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény Magyarország érdekeit szolgálta; sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is – írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden, a Euronews oldalán megjelent cikkében, amelyben úgy vélekedett: itt lenne az ideje a jogszabállyal kapcsolatos kritikák miatti bocsánatkérésnek.

Az államtitkár cikkében leszögezte: kedden Magyarország kormánya – Orbán Viktor miniszterelnök korábbi ígéretének megfelelően – benyújtja törvényjavaslatát a parlamentnek, amelyben visszaadná a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet következtében korábban kapott rendkívüli felhatalmazását. Kovács Zoltán felidézte, hogy az Országgyűlés által március 30-án elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatti nemzetközi kritika gyorsan érkezett és igen heves volt. Az államtitkár úgy értékelte, hogy a legtöbb ilyen kritika erősen félreinformált, gyakran egyszerűen hamis, és mindegyikük szégyenletesen elfogult volt, világosan megkülönböztetve Magyarországot annak ellenére, hogy más EU-tagállamokban az ezekhez hasonló intézkedések olykor sokkal tovább merészkedtek el.

– emlékeztetett cikkében Kovács Zoltán. Az államtitkár hangsúlyozta: a kritikákkal ellentétben, a törvény nem ruházta fel a kormányt korlátlan hatalommal, és nem oszlatta fel vagy függesztette fel a parlament működését, továbbá teljes mértékben összhangban volt az alaptörvény rendelkezéseivel, amelyek megkövetelik a törvény hatályának megszűnését a veszélyhelyzet okának megszűntével, sőt, a törvény még tovább is ment azzal, hogy a parlament kezébe adta a veszélyhelyzet megszüntetésének jogát.

PestiSracok facebook image

– írta az államtitkár, hozzátéve, hogy a miniszterelnök nyilatkozata szerint a védekezés több ezer idős ember életét mentette meg a gyors döntéseknek köszönhetően. Kovács Zoltán felhívta a figyelmet arra is: a Johns Hopkins Egyetem Koronavírus Kutatóközpontjának statisztikái szerint Magyarországon százezer emberre 38,73 igazolt COVID-19 fertőzött jut, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában, különösen azokhoz a nyugat-európai országokhoz hasonlítva, ahol ezek a számok elérik a több százas nagyságrendet.

– hangsúlyozta cikkében Kovács Zoltán. Az államtitkár hozzátette: a kritikus hangok a demokrácia végét vélték elérkezettnek látni ebben a jogszabályban, ezzel ellentétben sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is.

– zárta cikkét a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még