Pesti Srácok

Operatív Törzs: 54 ezer munkavállaló után igényeltek már kormányzati bértámogatást (Viszanézhető!!!)

Már több, mint 3 ezer munkáltató jelentkezett a kormányzati bértámogatási programra, amely 54 ezer munkavállaló állásának megóvását teszi lehetővé. A rendőröknek már csaknem 50 ezer esetben kellett intézkednie a kijárási korlátozások megszegőivel szemben. A mentők napján pedig az Országos Mentőszolgálat főigazgatója számolt be a mentősök helytállásáról az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, hogy a kormány tíz éve egymillió új munkahely megteremtésére tett vállalást. Ez bár sikeres volt, de a koronavírus-járvány jelentős pusztítást végez a területen. Megerősítette, hogy a kormány vállalja, hogy a vírus okán megszűnő munkahelyeket a kormány pótolni fogja. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a kormányzati bértámogatásra immár több, mint 3 ezer munkáltató jelentkezett, ami 54 ezer munkavállaló álláshelyének megóvását teszi majd lehetővé. Schanda Tamás elmondta, hogy az igénylők túlnyomó többségében mikrovállalkozások, a nagyvállalatok az igénylők mintegy 4 százalékát teszik ki.

Kiss Róbert alezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának tagja beszámolt arról, hogy több mint 10 ezer elrendelt hatósági karantén van jelenleg is érvényben és már több száz érintett vállalta az online nyomon követését. A kijárási korlátozásokkal összefüggő magatartásszegések okán már csaknem 50 ezer esetben kellett intézkednie a hatóságoknak.

A mentők napja alkalmából Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója emlékeztetett, hogy a 72 éves szervezeten belül az utóbbi évtizedben végrehajtott fejlesztések garantálják a magyar emberek életének védelmét. Rámutatott, hogy mentőállomások újultak meg és épültek, valamint nagy számban kerültek új mentőegységek beszerzésre. A koronavírus-járvány sikeres kezelését a főigazgató adatokkal is alátámasztotta, beszámolt ugyanis arról, hogy eddig csupán 6 dolgozójuk fertőződött meg. A mentősök immár több, mint 15 ezer koronavírusos, illetve gyanús esethez vonultak ki, illetve több mint 40 ezer tesztet végeztek el. A mentősök helytállásáért és áldozatos munkájáért köszönetet mondva a főigazgató köszöntötte bajtársait a mentősök napján.

PestiSracok facebook image

ORVOSTANHALLGATÓK IS SZOLGÁLNAK

Kérdésre válaszolva Csató Gábor beszámolt arról, hogy sok önkéntes segíti munkájukat, akik közül kiemelte az orvostanhallgatókat. Róluk elmondta, hogy a mai napon is több, mint 40 fővel képviselik magukat a mentőautók fedélzetein.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.