Pesti Srácok

Maruzsa Zoltán: A baloldali hisztéria ellenére jó döntés volt az érettségi megtartása

null

Minden fennakadás, probléma, botrány nélkül sikeresen szerveztük meg a vizsgákat a rendkívüli helyzet ellenére – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért felelős államtitkára az Origón megjelent szombati interjújában.

Maruzsa Zoltán örömét fejezte ki, hogy a legnagyobb létszámot megmozgató tantárgyakból, magyarból, matematikából, történelemből, angolból és németből már lezajlottak az érettségik, május 21-éig pedig már csak kis létszámú tárgyakból tartanak vizsgákat.

– összegzett. Hozzátette: mindannyiukon nagy volt a felelősség, és nem könnyítette meg a munkát az a nyomás sem, amelyet az ellenzék és a média helyezett a vállukra, "esetenként hiszterizálva" a várható körülményeket.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta, jó döntésnek nevezve a vizsgák megtartását. A kollégák nem bojkottálták a vizsgákat, a diákok nem mondták vissza tömegesen a részvételt, a kormány teljeskörűen biztosította a védekezéshez szükséges felszereléseket, az érintettek pedig szemmel láthatóan, az államtitkár személyes tapasztalata szerint is betartották a biztonsági intézkedéseket. Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy a Pedagógusok Szakszervezete elsősorban az érettségi biztonságos lebonyolítását kérte tőlük, a bevezetett óvintézkedésekkel azonban tudtak azonosulni, és korrektnek nevezte az együttműködésüket. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban kezdetben bojkottot hirdetett, arra kérte a tanárokat, hogy vegyenek ki szabadságot. Mint mondta, el akarták lehetetleníteni az érettségit, és ezt Maruzsa Zoltán akkor kifejezetten nehezményezte is.

– emelte ki. A vizsgák további menetéről az államtitkár közölte: a következő vizsganapokon naponta pár ezren vesznek csak részt.

– tette hozzá, hangsúlyozva azt, hogy a biztonsági intézkedéseket ugyanúgy be kell majd tartani. Maruzsa Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik az érettségi zökkenőmentes lebonyolításában közreműködtek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még